Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A piaci igény nyilvánvaló: az adójogszabályok közt az emberek önmagukban ritkán igazodnak el. Hívnak tehát szakembert, akik, bár mindannyian az adózással foglalkoznak, végzettségüket tekintve széles skálán mozoghatnak. Az olvasó legjobban akkor igazodhat el az elnevezések sűrűjében, ha a végzettségére kérdez rá a kiszemelt szakértőnek.
Adószakértő
Ez az egyetlen titulus az adóügyekkel foglalkozók körében, amelyhez nem szükséges direkt adóügyi végzettség. Aki ezzel a területtel óhajt foglalkozni, a szakértő megnevezést egy igazolvány birtokában használhatja, amelyhez a hivatalos út (akárcsak az összes többinél) a 2009. január 1-től érvényes legújabb törvény szerint kizárólag a Pénzügyminisztériumi listára való felkerülésen keresztül vezet. Akkor is, ha az alany semmilyen adózási képzésben nem vett részt, a pénzügyi vagy könyvvizsgálói bizonyítvány alapfeltétel, mindez felsőfokon. A továbbiakban a szakmai önéletrajz révén tudja a jelölt megindokolni, hogy miért is érdemli ki a szakértő elnevezést, az önéletrajzban ugyanis a minimum öt éves szakmai gyakorlatnak is szerepelnie kell. Mivel a pénzügyi tanácsadás terén végzett gyakorlat is „pontot ér”, az igazolvány kiadásával és a névjegyzékbe való felvétellel kapcsolatban a PM nem kötekszik sokat. Így lehet, hogy a minisztérium által vezetett adószakértői lista nagyságrendekkel hosszabb a többinél, több mint háromezer nevet sorol fel. Ők ellenjegyezhetik az adóbevallásokat, illetve egyéb adóügyi tanácsadással segíthetik könyvvizsgálói vagy pénzügyi tanácsadói munkájuk során az ügyfeleiket. Az adószakértőség tehát önmagában nem végzettséget, hanem foglalkozást jelöl.
Adótanácsadó
Felsőfokú végzettséggel és szakiránytól függően egy vagy két év adóigazgatási vagy adóoktatási téren szerzett gyakorlattal rendelkezőknek adott a lehetőség, hogy adótanácsadóvá képezzék magukat. Az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő végzettség megszerzéséhez plusz két tanévnyi tanulás szükséges, ami már speciális adóügyi ismereteket jelent. Az adótanácsadók szintén a PM-nél kérhetik a nyilvántartásba vételüket, nekik az OKJ-s bizonyítványt kell csatolniuk. A nagyjából 1300 főt számláló országos listán található szakemberek egy része önálló „praxissal” rendelkezik, esetleg gazdasági társaság vezetője, de közülük sokat alkalmaznak nagyobb könyvvizsgáló cégek is a számviteli vagy pénzügyi osztály vezetőjeként. Ami a tevékenységet illeti, az adótanácsadó jogosult vállalkozások, más jogi személyek és magánszemélyek adóival, adó jellegű kötelezettségeivel, költségvetési támogatásával összefüggő tanácsadásra, segítségnyújtásra, a kötelezettség teljesítésében és a jogok érvényesítésében való közreműködésre, továbbá az adóhatóságok előtti képviseletre. Ez a munkakör igen jól fizetőnek mondható: a Merces.hu felmérésében résztvevők átlag bruttó 380 ezer forintot keresnek havonta.
A cikk folytatását az Adózónán olvashatja.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.