Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Megpecsételődött Németország és egyben Európa egyik legtekintélyesebb áruházláncának, a Quellének a sorsa, vasárnap megkezdődött a végkiárusítás a 82 éves múltra visszatekintő, és mindenekelőtt katalógusáról nemzetközi hírnévre szert tett csomagküldő vállalatnál, amelyre a csődbiztos még október második felében mondta ki a "halálos ítéletet".
A Quelle németországi áruházai, illetve üzletei, továbbá műszaki központjai minden megmaradt raktári készletet értékesítenek, a hírek szerint mintegy 18 millió árut, amelyek túlnyomó többsége ruházati, illetve műszaki cikk. Ez egyben azt jelenti, hogy a raktárak kiürülése után több mint 4000 alkalmazott kerül az utcára.
A Magyarországon is népszerű áruházlánc nevéhez fűződő szomorú rekord, hogy Németország történetében a mostani az eddigi legnagyobb ilyen jellegű végkiárusítás. Mindenesetre az érdeklődés egész nap óriási volt, az olcsó áruk után vadászók az internetes rendelésekkor rövid időre meg is bénították a Quelle honlapját.
A végkiárusítás előreláthatólag néhány hétig tart, a vasárnapi ostromot látva inkább rövidebb, mint hosszabb ideig. A különböző árukra rendkívüli a kedvezmény, a gyermek-, férfi- és női ruházati cikkek esetében az engedmény 30 százalékos, a bútorokra és textíliákra 20, a műszaki cikkekre pedig 10 százalékos. Az egykor szebb napokat megélt őszi, illetve téli katalógusok - amelyek Németországban már csak emlékként szolgálnak - szintén hatalmas kedvezménnyel kerülnek kiárusításra. Ami pedig a fizetési, illetve szállítási feltételeket illeti, a Quelle 14 napos határidővel szállít. Garanciavállalásról azonban már nem lehet szó.
A Der Spiegel hírmagazin szerint a Quelle 17 külföldi leányvállalatánál - köztük a magyarországinál - versenyfutás kezdődött az idővel. A hamburgi hetilap arról írt, hogy a leányvállalatok többsége túlnyomóan a lipcsei Quelle-részlegtől kapta az árut, ezért ellátásuk mind nagyobb nehézségekbe ütközik. A korábbi forgalom nagyságát tekintve legnagyobb leányvállalatnak számító Ausztriában a Quelle már csak mintegy 40 százalékban tud eleget tenni a megrendeléseknek, és a helyzet napról-napra romlik. A megoldást egy új vevő jelentheti, az ugyancsak német Klingel csomagküldő áruház állítólag érdeklődik az ausztriai kirendeltségek iránt, de szóba jöhet a hamburgi Otto konszern is.
A csődbiztos korábban a Quelle forgalmának fokozatos visszaesésével, a vásárlók bizalmának elvesztésével, a megrendelések elmaradásával, és mindenekelőtt a csomagküldő szolgálat növekvő veszteségeivel, illetve e szolgálat finanszírozását célzó törekvések meghiúsulásával indokolta a döntést, azaz a németországi Quelle - korábban még elképzelhetetlennek tűnő - felszámolását. Megmentése érdekében több potenciális beruházóval is próbálkoztak, végül azonban a cég veszteségei és rendkívül alacsony forgalma miatt valamennyi érdeklődő visszalépett. A sors szomorú fintora, hogy a végkiárusítás alig néhány nappal a Quelle 82. születésnapja után kezdődött. A céget ugyanis 1927 október 27-én alaította Fürthben Gustav Schikedanz kereskedő.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
A városvezetés azt kérte a lakosságtól, maradjanak otthon.
A magyar kormányfő bojkottálja, hogy Ukrajna megkezdhesse a felvételi tárgyalásokat az EU-val, ám most éppen szövetségese, az amerikai elnök szólítja fel, hogy adja fel a vétót, ami meglehetősen váratlan.
A korábbi hírek szerint az amerikai elnök azt kérte, hogy a magyar kormányfő ne blokkolja tovább Ukrajna EU-csatlakozását.