Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Somogy megye mintegy ezer munkahely megmentését reméli attól, ha kistelepülései iparűzési adómentességet adnak kisvállalkozásaiknak; a megye úgy kívánja ösztönözni a kistelepüléseket, hogy ettől teszi függővé támogatásukat a közös alapból - közölte Gelencsér Attila, a Somogy megyei közgyűlés elnöke .
Mint a fideszes politikus kifejtette, az elmúlt év súlyos esztendő volt, Somogyban 20 százalékra emelkedett a munkanélküliségi ráta, ami csaknem 57 ezer álláskeresőt jelent. A megyei önkormányzat költségvetési hiánya meghaladja a hárommilliárd forintot, amelynek pótlására drasztikus kiadáscsökkentő intézkedéseket kell hozni az intézményeknél és az önkormányzati hivatalban egyaránt.
Gelencsér Attila szerint a bajokon csak úgy lehet úrrá lenni, ha Somogy csökkenti a vállalkozások terheit és több pénzhez juttatja az önkormányzatokat. Az aprófalvas szerkezetű megye 2008-tól 300 millió forintot fordított a kistelepülési fejlesztési támogatásra, amellyel azok az önerőt biztosíthatták pályázataikhoz. Tavaly 65 önkormányzat részére 81,3 millió forint összegben biztosított ilyen fejlesztési támogatást a megyei önkormányzat. Az iparűzési adómentesség az érintett 65 településen 917 vállalkozás működését segítette volna.
A közgyűlés elnöke egyeztetést folytatott a támogatásban részesülő önkormányzatok vezetőivel, arra kérte őket, hogy a jövőben önkormányzati rendeletben biztosítsanak iparűzési adómentességet azoknak a vállalkozásoknak, amelyek vállalkozási szintű adóalapja nem haladja meg a 2,5 millió forintot. Álláspontja szerint számos somogyi kisvállalkozásnak, családi vállalkozásnak ez az egyetlen lehetősége az életben maradásra. Ettől az évtől a Somogy Megyei Önkormányzat - amennyiben a közgyűlés megszavazza -, csak azoknak a településeknek folyósítana fejlesztési támogatást, amelyek megadják a iparűzési adómentességet az említett szintű vállalkozásaiknak. A megye hamarosan újabb huszonnégy település számára nyújt támogatást 335 vállalkozás működését segítve, 33,5 millió forint értékben, amely többszöröse az iparűzési adóból remélt bevételnek. A számítások szerint ezekkel a lépéssekkel összesen 937 munkahelyet lehet megmenteni Somogyban - mondta Gelencsér Attila, hasonló megoldásokra szólítva fel a kormányt.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Évtizedek után kapta vissza árterét a Duna Románia egyik félreeső sarkában. A 400 hektárnyi nádas ugyanakkor önmagában elenyésző ahhoz a hatalmas területhez képest, amit a fejlődés nevében elraboltunk a folyamtól, mégis kijelöli az utat, amerre menni kellene. Kajakozzon velünk a vízitökös csatornán, mutatjuk az eredményt!
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A Tisza Párt elnöke szerint lehet, hogy a tűzijátékban Szijjártó Pétert akarták kifigurázni.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.