A kormány az említett határozatában elrendelte, hogy a nemzeti fejlesztési, a nemzetgazdasági, valamint a külügyminiszter, továbbá a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke kezdjen egyeztetést az Európai Bizottsággal az uniós forrásoknak a kis- és középvállalkozások versenyképességét szolgáló, az Új Széchenyi Terv irányvonalának megfelelő átcsoportosításáról - a közlemény szerint a szakmai egyeztetések megkezdődtek.
A kormányhatározatban foglaltaknak megfelelően az NFM és az NFÜ hozzákezdett a pályázati rendszer egyszerűsítését eredményező javaslatcsomag kidolgozásához. A kidolgozás alatt álló rendszer egyszerűbb eljárásrendet jelent majd a kis- és középvállalkozások számára.
A kidolgozás alatti intézkedéscsomag elemei között szerepel a saját forrás igazolásának eltörlése, a készfizető kezesség elfogadása biztosítékként, automatikus eljárásrend - a pályázati adatlap és a benyújtandó iratok rendszerének bíráló bizottság nélküli felülvizsgálata. Szerepel a csomagban az inkasszóra vonatkozó felhatalmazó levelek eltörölése, hiszen adók módjára amúgy is behajtható az esetleges követelés - ez jelenleg hatalmas felesleges irat- és adminisztrációs tömeget jelent.
Az egyszerűsítés része a kedvezményezettnek 100 ezer forintba kerülő közjegyzői okiratköteles ügycsoportok számának csökkentése, továbbá a tanácsadás-szerű bővített ügyfélszolgálat bevezetése a kkv-knak is, nem csak a kiemelt nagy ügyfelek részére. Végül a javaslatok körébe tartozik a kötelező támogatási szerződési elemek felülvizsgálata, a projektelemek közötti rugalmasabb átcsoportosítás biztosítása.
Kkv-források: egyszerűbb eljárást, kevesebb adminisztrációt ígérnek
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a közvetlen szakmai felügyelete alá tartozó Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) egy múlt pénteki kormányhatározat alapján megkezdte a Gazdaságfejlesztési Operatív Program, valamint a Közép-magyarországi Operatív Program 2009-2010-es évekre vonatkozó akciótervei módosításának kidolgozását - közölte a szaktárca hétfőn az MTI-vel.
A lengyel miniszterelnök nagy vereséget szenvedett Krakkóban
Békemenet helyett zászlómenetet szerveznek október 23-án a fideszesek
Az RTL egyik legrégebbi riporterét igazolta le Kapitány István minisztériuma
Litauszky Balázs kérdésére hangzott el az emlékezetes válasz a Kormányinfón a zsírra szállt porról.
Fürcht Pál reagált arra, hogy Magyar Péter szerint politikai okból minősítette át a telefon-ügyet
„Bumfordi barmok”, önkény és esti DJ – itt a DPK Tábor teljes programja
Mentelmi jogának hivatalos kiadása előtt vehette őrizetbe az NVVH Seszták Miklóst
7 év alatt közel 3,8 milliárdért szerzett be követ Mészáros V-Hídja az Orbán-bányákból
Washington azzal fenyegetőzik, hogy felfüggesztik a hírszerzési információk megosztását Ukrajnával
„A világ legjobb dinnyéjét önöknél ettem” - interjú az Oscar-díjas Geoffrey Rush-sal
Dömsödi Gábort választották meg polgármesternek Pásztón
„Abszurd és zaklató jellegű” - Újabb uniós panaszt nyújtott be a kiskereskedelmi különadó miatt Spar
Testi erővel is véget vethetnének a dán tanárok a konfliktusoknak egy új törvény szerint
Orbán Viktor is üzent a letartóztatott apjáért futó Hankó Leventének
Kinek éri meg az új kata?
Szabad paracetamolt szedni terhesség idején? Erre figyelmeztet egy új kutatás
Olyan elváltozásokat figyeltek meg a magzati korban paracetamolnak kitett lányoknál, amelyek későbbi termékenységüket is befolyásolhatják.