Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Eric Schmidt, a Google vezérigazgatója áprilistól átadja a cég irányítását Larry Page-nek, aki Sergey Brinnel...
Eric Schmidt, a Google vezérigazgatója áprilistól átadja a cég irányítását Larry Page-nek, aki Sergey Brinnel 1998-ban, alig 25 évesen alapította meg a ma a világ legismertebb keresőjét üzemeltető társaságot. Az akkor már tapasztalt, korábban a Sunnál és a Novellnél is vezető pozíciókat betöltő Eric Schmidt 2001-ben csatlakozott a céghez. A Google Schmidt irányítása alatt vált egy 200 fős vállalkozásból 24 ezer alkalmazottat foglalkoztató, 29 milliárd dolláros árbevételű céggé.
A váltás az eddigi információk szerint nem jelent változást a cég stratégiájában: Schmidt az igazgatóság elnökeként és tanácsadóként cégnél marad, Brin a jövőben a stratégiai projektekkel, új termékek fejlesztésével foglalkozik majd, Page pedig a napi ügyeket is irányítja, a vezetői hármas tehát a helyén marad, csak a szerepek változnak némiképp.
A bejelentést a piac pozitívan fogadta, a részvény tegnap a zárás utáni kereskedésben 1,3 százalékkal drágult (az elmúlt egy évben a papír árfolyama 4,2 százalékkal csökkent).
A befektetői reakciókban persze szerepet játszott az is, hogy a társaság ismét rekordmértékű negyedéves profitról számolt be, amely az elemzők előzetes becslését is meghaladta.
A Google nettó eredménye a tavalyi utolsó negyedévben 29 százalékkal javult az előző év azonos időszakához képest, elérte a 2,54 milliárd dollárt. Az egyszeri tételektől megtisztított részvényenkénti eredmény a 8,75 dollár volt, amely jócskán fölötte van a Bloomberg által megkérdezett elemzők 8,08 dolláros konszenzusának.
Kiugróan jó eredményekről számolt be néhány nappal ezelőtt a cég egyik nagy riválisa, az Apple is.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.