Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Sorra kerülnek a nyilvánosság elé az Új Széchenyi Terv azon kiírásai, amelynek keretében korábbinál jóval nagyobb mértékű uniós támogatásra lehet pályázni. Kultúrális intézmények dolgozóinak képzésére 30, pedagógusokéra 100 millió forint támogatást kaphatnak az érintett intézmények.
A művészeti értékek közvetítésében élenjáró kulturális intézmények ezúttal saját forrás bevonása nélkül pályázhatnak egy 30 millió forintos támogatásra, amelyből biztosítani tudják szakembereik készségfejlesztését, továbbképzését is. Március közepén újabb workshopokon kaphatnak tájékoztatást az érdeklődők a legújabb pályázatok részleteiről.
A TÁMOP 3.2.12 „Kulturális szakemberek továbbképzése a szolgáltatásfejlesztés érdekében” című pályázattal végre a művészetközvetítő intézmények felé fordult a figyelem, akik így 100 százalék intenzitással, nem mindennapi összeg elnyerésével valósíthatják meg szakembereik fejlesztését.
Szorosan kapcsolódva az értékközvetítéshez, bár nem első alkalommal, de egy aktuális pályázat keretén belül megvalósulhat a pedagógusok továbbképzése is. A TÁMOP 3.1.5 projekt szintén akár saját forrás bevonása nélkül is biztosíthatja a közintézményekben dolgozó pedagógusok képzési programjának lebonyolítását - közel 100 millió forint elnyerhető forrással. 2011. március 22-én az leendő pályázók és érdeklődők egy tájékoztató workshopon informálódhatnak a részletekről. Mindkét Workshopon térítésmentesen vehet részt minden önkormányzat, polgármesteri hivatal, országos érdekképviselet, közoktatási intézmény, illetve médium munkatársa. Az aktuális pályázati kiírásokról és a workshopokról bővebben ezen az oldalonwww.workshopok.hu/ tájékozódhat.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.
Az egészségügyi államtitkár olyan pontatlan volt minisztériuma szerint, hogy 70-80 dokumentumról beszélt, miközben csak két ilyen létezik.
A képviselő abban is biztos most már, hogy hűtőkamrát létesítettek az egykori főúri birtokon.
110-120 millió forint körüli összegért venne egy egyszobás lakást egy luxustársasházban.
„A gyűlölködést nem zárhatjuk be az internetre.”