Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A munkavállalók többségének - a KSH statisztikájával ellentétben - csökkent a reálbére. Mit tartogat a konvergenciaprogram jövőre a havi 300 ezer forint alatt keresőknek?
2011. január–februárban a bruttó átlagkeresetek 3,1, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 4,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A havi 300 ezer forint alatt keresőknél 4-5 százalékos bruttó béremelésre volt szükség ahhoz, hogy a nettó bér ne csökkenjen - mutat rá Angyal József, az Adózóna okleveles adószakértője. Ezzel szemben a magas jövedelműeknél a bruttó bér szinten tartása mellett is jelentősen nőttek a nettó jövedelmek. A KSH statisztikája alapján tehát a bruttó bérük nem ugyanazoknak emelkedett, mint akiknek korábban a nettó bérük. Így a reálbér-növekedés is egy szűk rétegnél jelentkezik.
A konvergenciaprogram szerint jövőre 180 milliárdos, 2013-ban 230 milliárdos megtakarítás várható az adójóváírás csökkentéséből. Ez azt jelenti, hogy a havi 300 ezer forint alatt keresők közül szerencsésnek mondhatja majd magát az, aki 4 év után nem jár rosszabbul, 4 év után ugyanannyi marad a nettó bére. Ez persze közel 20 százalékos reálbércsökkenést jelent.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Egyelőre a résztvevők szerint minden jól halad, mindenki reményteljesnek tűnik. Az európai vezetők a jelek szerint megtalálták a közös hangot Donald Trump amerikai elnökkel, ám bármire jutnak, ahhoz még Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is lesz egy-két szava.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.