Egyre kevesebb vállalati és magáncsőd Németországban

A gazdaság fellendülésének köszönhetően Németországban látványosan csökken a fizetésképtelené vált cégek, illetve háztartások száma.

  • MTI MTI
Egyre kevesebb vállalati és magáncsőd Németországban

A német statisztikai hivatal szerdán ismertetett adatai szerint márciusban 2.762 vállalat jelentette csődöt, 11,6 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, és  9.600 család nem tudta fizetni a számláit, 7,4 százalékkal kevesebben, mint 2010 márciusában. Ekkora csökkenésre 2009 januárja óta nem volt példa, és egyértelmű jele a foglalkoztatási helyzet javulásának.

A csődgondnokok szövetségének elnöke szerint az év hátralevő részében további csökkenés várható, de vannak olyan ágazatok, amelyek változatlanul komoly veszélyben vannak. Ezek közé sorolta az építőipart, a gépkocsi kereskedelmet, a vendéglátást. A lakosság körében is várhatóan kevesebben válnak fizetésképtelenné a következő hónapokban, mindamellett a Creditreform itt is óvott a túlzott optimizmustól, mert az idén még legalább 100 ezer magáncsőd bejelentésre lehet számítani, ami csak valamivel kevesebb a tavalyinál.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.