Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Szeptember elsejétől igényelhető az Agrár Széchenyi Kártya - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter kedden. A kártya 1, 2, 3 éves lejáratú folyószámlahitel, hitelkeretének összege minimum 500 ezer forint, felső határa 25 millió.
Fazekas Sándor szerint a konstrukcióhoz a magyar állam 2 százalékos kamattámogatást és kezességi díjtámogatást biztosít - tette hozzá a miniszter. A kormány az idén 600 millió forintot biztosít az Agrár Széchenyi Kártya kamat- és kezességi díjtámogatására.
Krisán László, a Ka-Vosz Zrt. vezérigazgatója kiemelte, hogy az Agrár Széchenyi Kártya folyószámlahitellel indul. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és a területi kereskedelmi és iparkamarák, valamint a Ka-Vosz több mint 100 irodájában lehet igényelni országszerte. Egyelőre az OTP és a Volksbank kapcsolódott be a hitelfolyósításba, a későbbiekben a Széchenyi Kártya programban részt vevő többi pénzintézet is csatlakozik. A Széchenyi Kártya sikereiről szólva egyébként Krisán László elmondta: az indulás óta már a 200 ezredik igénylésen is túl vannak, 930 milliárd forint hitelt helyeztek ki, és ez jó alapot adott arra, hogy a mezőgazdasági szektor felé is nyissanak.
Herczeg András, az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) ügyvezető igazgatója kiemelte: az Agrár Széchenyi Kártyához az alapítvány 80 százalékos kezességet ad, 15 millió forintig nem szükséges ingatlan fedezet, a 15-25 millió forint közötti hitel esetében a 15 millió forint feletti részre kérnek ingatlanfedezetet a hiteligénylőtől, ezen kívül vállalták az egy napos automatikus bírálatot.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.