Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Jelentős a belföldi és a külföldi befektetői érdeklődés a június végén elkészült fényeslitke-komorói intermodális logisztikai központ iránt; két céggel egy-két hónapon belül szerződéskötés várható - mondta Olajos Zoltán, a beruházó és tulajdonos Regionális Fejlesztési Holding (RFH) Zrt. munkatársa az MTI-nek.
Tájékoztatása szerint az egyik egy magyar, a másik pedig egy külföldi nagyvállalkozás, ezek szinte már biztos, hogy betelepülnek a 160 hektáros, 3,5 milliárd forintból felépített Orienter logisztikai parkba.Olajos Zoltán - a részletek említése nélkül - elmondta: rajtuk kívül más érdeklődők is vannak, akikkel a következő időszakban a tárgyalások során valószínűleg eljutnak a szerződéskötési fázisba. A tervek szerint az állami tulajdonban lévő holding az év végéig a terület mintegy húsz százalékát adhatja bérbe, illetve tartós használatra.
Az egyik potenciális beruházóként emlegetett ukrán Vorlska Steel befektetésével kapcsolatos MTI kérdésre Olajos Zoltán elmondta: az egyik legjelentősebbnek tekintett keleti országbeli partnerrel "nagyon előrehaladott állapotban" vannak a tárgyalások, hamarosan megállapodást köthet velük az RFH Zrt. A korábbi sajtóhírek szerint a kijevi székhelyű Vorskla Steel cégcsoport 650 millió eurós beruházással, ezer dolgozót foglalkoztató acélhengerművet építene fel Fényeslitkén.
Olajos Zoltán hozzáétette: a tervek szerint az egyelőre magyar és angol nyelven működő Orienter honlapját több nyelven is elérhetővé kívánja tenni a Regionális Fejlesztési Holding Zrt., hogy a reménybeli ukrán, orosz és kínai partnerek több információkhoz jussanak a területről.
A Záhony közelében fekvő ipari-logisztikai központ kiemelt állami beruházásként, összesen mintegy 3,5 milliárd forintból, az Európai Unió 50 százalékos támogatásával épült meg. A park 4-es főúthoz közvetlenül kapcsolódó bekötőúttal, valamint normál és széles nyomtávú vasúti kapcsolattal, teljesen kiépült infrastruktúrával - kommunális vízi közművel, elektromos- és gázhálózattal - várja a potenciális befektetőket.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.