Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Történetének legnagyobb beruházási programjára készül a magyarországi érdekeltséggel is rendelkező Samsung csoport.
Dél-Korea vezető ipari csoportja - amelyhez egyebek mellett a Samsung Electronics is tartozik - mintegy 47 ezer milliárd vont, átszámítva közel 33 milliárd eurót szán az idén termelésének bővítésére, illetve korszerűsítésére. Ez 12 százalékkal több a tavalyinál. Emeltett 26 ezer fővel bővítik a dolgozói létszámot, ekkora bővítésre szintén nem volt példa a társaság fennállása óta. Tavaly 25 ezres volt a létszámbővítés.
A Samsung csoport alkalmazásában világszerte 350 ezren állnak. A társaság keddi közleményében nem részletezte, hogy mely területeken, illetve hol tervezi a beruházásokat. Egyelőre annyit lehet tudni, hogy a legtöbb pénzt termelőeszközökre fordítja, a második helyen a kutatás-fejlesztés áll.
A Samsung Electronics a világ legnagyobb tévékészülék gyártója hétfőn közölte, egymilliárd dollár értékben bocsát ki kötvényeket - első ízben 1997 óta -, hogy finanszírozza termelésének bővítését, illetve korszerűsítését. A vállalat vezető pozícióban van az európai laptévé piacon, és az első helyen áll az okostelefonok globális piacán, valamint a tévéeladásokat tekintve is.
A Samsung Magyarországon nyitotta első európai gyárát, azóta a kezdeti 10 millió dollárról 4,3 milliárd dollárra növelte itteni bevételét. A gödi, jászfényszarui és szigetszentmiklósi gyárak több ezer embernek adnak munkát. A Samsung Chemical műanyag granulátumot gyártó üzemét tavaly júniusban adták át a Tatabányai Ipari Parkban.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.
Az egészségügyi államtitkár olyan pontatlan volt minisztériuma szerint, hogy 70-80 dokumentumról beszélt, miközben csak két ilyen létezik.
A képviselő abban is biztos most már, hogy hűtőkamrát létesítettek az egykori főúri birtokon.
110-120 millió forint körüli összegért venne egy egyszobás lakást egy luxustársasházban.
„A gyűlölködést nem zárhatjuk be az internetre.”