Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Megnyílt a Huawei Technologies Hungary Európai Ellátó Központjának új egysége a Pécshez közeli Cserkúton kedden.
Kao Csien (Gao Jian), a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete a megnyitót megelőző sajtótájékoztatón azt mondta: a Huawei az egyik olyan cég, amely reprezentálja Kínának a világ felé való nyitását, pécsi, cserkúti jelenléte pedig fontos része Magyarország és Kína gazdasági együttműködésének.
Páva Zsolt, Pécs polgármestere szerint az, hogy a Huawei korábbi beszállítója, az Elcoteq csődje után Pécs térségében maradt, jelzi: a kínai távközlési vállalat partnerének tekinti a várost, bízik benne, s ez biztosítja a termelés folytatását. A Huawei-nek 2011 végétől a Flextronics szerel össze optikai, átviteli egységeket, hálózati kommunikációs termékeket Cserkúton.
A Huawei 1987-ben, mindössze 3 ezer dollár tőkével alakult, régi gyárakban kezdte tevékenységét, s 25 év alatt a világ egyik legnagyobb informatikai beszállítójává vált. A Huawei 2005-ben jelent meg Magyarországon. Európai ellátó központot hozott létre, ahonnan Afrikába is szállít termékeket. Jelenleg Komáromban és Pécsen termeltet, a baranyai megyeszékhelyen korábban az Elcoteq, 2011 végétől pedig a csődbe ment finn cég épületeit hasznosító Flextronics szereli össze termékeit.
Gavin Daj (Gavin Dai), a Huawei magyarországi leányvállalatának ügyvezetője elmondta, hogy Cserkúton havonta 500, a jövő hónaptól 2 ezer, év végén várhatóan 5 ezer optikai átviteli egység, hálózati kommunikációs termék készül. Az évi több száz millió dollár értékű áru előállításához a Flextronics jelenleg 100, év végére 300 embert alkalmaz. Az dolgozók száma a Flextronics más megrendeléseinek köszönhetően év végére elérheti a 800-at.
A világszinten 120 ezer alkalmazottat foglalkoztató Huawei dinamikusan növekedett az elmúlt években, termelését 2006-hoz képest 2009-re megháromszorozta. A cég 2009-ben 21,8, 2010-ben 28, tavaly 34 milliárd dollár bevételt ért el, tavalyi nyeresége 1,7 milliárd dollár volt. A Huawei-termékek a világ lakosságának harmadát szolgálják ki, az 50 legnagyobb távközlési szolgáltató közül 45 tartozik a kínai távközlési világcég ügyfelei közé.
A Huawei korábban arról is tájékoztatott, hogy a magyarországi termelésből származó bevétele a 2009-es 300 millió, a 2010-es 600 millió és az idei 1,2 milliárd bevétel után jövőre várhatóan eléri a 3 milliárd dollárt. Az elsősorban indirekt alkalmazottak száma pedig a mostani ezerről 3 ezerre nő.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az augusztus 20-i tűzijátékban emlegetett magyar király nevét valószínűleg kevesen ismerik, főleg, hogy összesen öt évet uralkodott, két részletben. A leárulózott Orseolo Péter fő bűne most valószínűleg a neve volt. Az ünnep közben elhangzott narráció alapján nem nehéz belelátni a figurájába Magyar Pétert, de hogy ez még simább legyen, a készítők a történelmen is hajlítottak egyet.
A szerdán eltűnt kisfiúnak már csak a holttestét találta meg a rendőrség.
Az ukrán elnök szerint Európában egyedül Magyarország ellenzi Ukrajna támogatását.
A cégtulajdonosok és a mezőgazdaságban foglalkoztatottak közül túlóráznak a legtöbben, legalábbis a hivatalos adatok szerint.
Ruszlan Rahimkulov mellett Gaál Tibor energetikai szakember vett 13,6-13,6 százalékos tulajdonrészt a NAP Nyrt.-ben.