Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az elemzői várakozásokat meghaladó mértékben, az egy évvel korábbi 1,1 milliárd euróról 1,13 milliárd euróra nőtt a német vegyipari óriás, a BASF negyedik negyedévi nettó nyeresége - közölte a vállalat pénteken.
A BASF értékesítési árbevétele 16,4 milliárd euróról 18,07 milliárd euróra emelkedett. Elemzők átlagosan 834 millió eurós nettó eredményt és 17,01 milliárd eurós árbevételt vártak a negyedik negyedévre.
Kurt Bock, a vállalat vezérigazgatója közleményben arról tájékoztatott: az idei év első félében az eredmény várhatóan elmarad, míg a második félévben meghaladja majd a tavalyit.
A BASF 2,50 euró osztalékot javasolt részvényenként, ami több az előző évi 2,20 eurónál és meghaladja az elemzők által jósolt 2,36 eurót.
A vállalat kiigazított kamat- és adóterhek előtti nyeresége ugyanakkor az egy évvel korábbi 1,77 milliárd euróról 1,51 milliárd euróra csökkent a negyedik negyedévben.
A társaság papírjai az idén eddig 9 százalékkal erősödtek, nagyobb mértékben, mint az európai vegyipari részvényeket követő Stoxx 600 alindex, amely 4,4 százalékkal nőtt.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.