szerző:
hvg.hu

Használt autóbuszokkal turbózza fel járműparkját a Kisalföld Volán. Az eladó a legnagyobb magyar autóbusz értékesítő társaság, a Credo buszokat gyártó Kravtex.

A győri székhelyű Kisalföld Volán Zrt. a győri székhelyű Kravtex Kft.-től vásárol hat − három távolsági és három városközi − azonos gyártmányú használt autóbuszt − írja a Napi Gazdaság az uniós közbeszerzési értesítő alapján.

A cég egyedüli ajánlattevőként nyerte meg a Kisalföld Volán erre kiírt közbeszerzési eljárását, a szerződés eredetileg becsült értéke nettó 300 millió forint volt, a járműgyártó 245,4 millió forintért vállalta a szállítást. A nyílt közbeszerzést november végén hirdették meg. Az ajánlattevőknek rendelkezniük kellett 2009-ben és 2010-ben összesen nettó 200 millió forint árbevétellel, valamint legalább három, menetrend szerinti közlekedésben részt vevő autóbusz értékesítési referenciájával.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Meghalt egy ember, egy utasszállító gép vészleszállást hajtott végre Budapesten

Meghalt egy ember, egy utasszállító gép vészleszállást hajtott végre Budapesten

Orbán úgy dönthetett a Fidesz „önkéntes” felfüggesztésről, hogy nem volt felhatalmazása

Orbán úgy dönthetett a Fidesz „önkéntes” felfüggesztésről, hogy nem volt felhatalmazása

Másfél hónapja vár a műlábára egy gávavencsellői férfi

Másfél hónapja vár a műlábára egy gávavencsellői férfi

„Három okból nem vágták még ki Orbánt a Néppártból, sőt az EU-ból”

„Három okból nem vágták még ki Orbánt a Néppártból, sőt az EU-ból”

Látnia kell Kovács Patrícia, Szabó Kimmel Tamás és Schruff Milán arcát ezeken a videókon

Látnia kell Kovács Patrícia, Szabó Kimmel Tamás és Schruff Milán arcát ezeken a videókon

Belehúzott a magyar Raiffeisen Bank

Belehúzott a magyar Raiffeisen Bank