Felvásárlással terjeszkedik a Rézangyal pálinka

A Rézangyal Pálinkaház terjeszkedik a budapesti piacon, megvásárolta egyik jelentősebb versenytársát.

  • hvg.hu hvg.hu
Felvásárlással terjeszkedik a Rézangyal pálinka

A Rézangyal megvásárolta a legnagyobb budapesti versenytársának számító Ördögit. A cég a Raiker Kft.-től mind az Ördögi, mind Györkönyi pálinkamárka tulajdonjogát megvette, a forgalmazást azonban továbbra is meghagyta a Raikernél.

Az Ördögi pálinkamárka 2008-ban jelent meg a piacon és dinamikus növekedésével az egyik legfontosabb szereplője lett a fővárosi középprémium szegmensnek. A márka főként a fiatalok körében népszerű szórakozó –és vendéglátóhelyeken hódít.

Az ügyletben részt vevő két cég közel sincs azonos súlycsoportban, a Rézangyal 2010-es árbevétele 44 millió forint felett volt valamivel, az eladó Raikeré pedig 12 milliárdot meghaladó volt. A két társaság adózott eredményei között nincs ekkora különbség, ott csak egy nagyságrenddel tart előrébb a Raiker, amelynek tavalyelőtti eredménye csaknem 52 millió forint volt, míg a Rézangyalé 1,2 millió forint.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.