szerző:
hvg.hu

Bár februárban a felszámolások alakulása nem mutatott drámai romlást az építőiparban, soha nem látott mennyiségű végelszámolás indult az ágazatban, és a legaggasztóbb ebben az, hogy kifejezetten nagy azoknak a végelszámolásoknak az aránya, amelyek később felszámolásba fordulnak. Az összesített fizetésképtelenségi adatok és a 12 hónapra kumulált mutatók az ágazat válságának mélyülését mutatják – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató legfrissebb adataiból.

Tavaly februárhoz képest a felszámolások száma 7, a végelszámolásoké 20 százalékkal emelkedett az építőiparban. A két adat nem mutat drámai állapotokat az ágazatról, hiszen nemzetgazdasági szinten ennél nagyobb növekedési ütemekről beszélhetünk. „Az építőipar már évek óta nehéz helyzetben van az ágazat kibocsátásának csökkenése és a lánctartozások igen magas mértéke miatt. A múlt év februárjának adatai még az átlagos havi értékekhez képest is magas felszámolási és végelszámolási szintet mutattak, így valós képet sokkal inkább a havi ingadozásokat kiszűrő, 12 hónapra kumulált adatok vizsgálatával nyerhetünk” – mondja Tóth Tamás, az Opten ügyvezető igazgatója.

Márpedig a 12 hónapra kumulált végelszámolási és felszámolási adatok kifejezetten az ágazat mélyülő válságáról árulkodnak. Az elmúlt 12 hónapban 4436 céggel szemben indult felszámolási eljárás, ez átlagosan havi 370 céget jelent. Egy évvel korábban 12 hónap alatt 3924 céget vontak felszámolás alá, ami átlagosan havi 327 felszámolás megindítását jelentette. Ez alapján tehát egy év alatt a felszámolások száma több mint 13 százalékkal növekedett az ágazatban.

Ennél sokkal nagyobb változás figyelhető meg a végelszámolások terén, ahol a legutóbbi 12 hónapban havonta átlagosan 355 cég végelszámolását kezdeményezte a tulajdonos vagy a cégbíróság, míg múlt év februárjában az egy évre visszatekintő havi átlag csak 217 volt: az átlag így 64 százalékkal emelkedett. A végelszámolások zömét a cégbíróságok rendelik el elmaradt adatszolgáltatások miatt, később azonban kiderül, hogy a cégeknek adósságaik vannak, és a végelszámolás felszámolásba fordul. Az idén közzétett felszámolási eljárások 60 százalékánál volt korábban végelszámolási eljárás. „A magas végelszámolási arány és az ágazatra jellemző kiemelkedően magas felszámolásba fordulási valószínűség előrevetíti, hogy a felszámolások száma tovább növekedhet” – mutat rá a mélyebb összefüggésekre Tóth Tamás. Szerinte a nemzetgazdaságilag stratégiai fontosságú ágazatnak egyaránt szüksége van a belső megtisztulásra és a külső segítségre.

©

Ha az egy év alatt bedőlt cégek számát az ágazatban működő cégekéhez viszonyítjuk, akkor az építőipar a magyar gazdaság egyik legveszélyesebb ágazatának mutatkozik. Eszerint ugyanis a legutóbbi 12 hónapban már minden nyolcadik céggel szemben indult valamilyen eljárás, míg egy évvel korábban csak minden tizenegyedik cégről mondhattuk el ugyanezt. „Tavaly még a vagyonvédelmi tevékenység mutatta a legnagyobb csődarányt a magyar gazdaságban, idén az építőipar vette át e nem éppen hízelgő pozíciót. Nem emlékszem olyanra, hogy bármelyik iparág, különösen egy ilyen meghatározó szektor, elérte volna a 10 százalékos eljárásmutatót” – illusztrálja az építőipar helyzetét az igazgató.

„A felszámolások és végelszámolások növekedése nincs szoros összefüggésben a piac megtisztulásával. Bár kétségtelen, hogy a »gyengék, végelgyengültek« elhullanak, a tisztességesen adózó, jogszerűen foglalkoztató és kiemelt referenciákkal, szakmai szervezettséggel rendelkező nagy múltú cégek is egymás után tűnnek el a recessziós építési piac süllyesztőjében” – kommentálta az adatokat Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szövetsége (ÉVOSZ) alelnöke.

Februárban mindössze 357 új céget jegyeztek be az ágazatban, ami 46 százalékkal kevesebb, mint az elmúlt 12 havi átlag. Még nagyobb a differencia az elmúlt két hónap cégalapítási kedvéhez képest. Decemberben és januárban ugyanis összesen több mint 1500 új céget hoztak létre az ágazatban. „Ez nyilván az utolsó nagy roham volt azok részéről, akik még az olcsóbb és egyszerűbb cégalapítási szabályok között akartak vállalkozásba fogni. Sajnos azok is kihasználhatták a lehetőséget, akik már-már sportot űznek belőle, hogy adósságot felhalmozó cégeiket hagyják bedőlni, majd szinte azonnal új céget alapítanak – véli Tóth Tamás. – Ez a tisztességtelen »üzleti modell« nagyon gyakori az építőiparban, de reméljük, hogy a szigorodó szabályokat következetesen alkalmazni is fogják a hatóságok, hiszen ez lehet a kulcs a felszámoláshalmozók kiszűréséhez” – mondja az Opten igazgatója.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Cuki meglepetéssel rukkolt elő a Google a Jóbarátok születésnapjára

Cuki meglepetéssel rukkolt elő a Google a Jóbarátok születésnapjára

"Olyan, mintha más nem történt volna az életemben, csak az a négy év"

"Olyan, mintha más nem történt volna az életemben, csak az a négy év"

Perverz érzés bámulni a világ legfélelmetesebb erdőirtó munkagépeit – videó

Perverz érzés bámulni a világ legfélelmetesebb erdőirtó munkagépeit – videó

Százezrek tüntettek a klímavédelemért Ausztráliában

Százezrek tüntettek a klímavédelemért Ausztráliában

Jó hírt kapott a Richter

Jó hírt kapott a Richter

Amnesty International: tüntetőket kínoztak meg a hongkongi rendőrök

Amnesty International: tüntetőket kínoztak meg a hongkongi rendőrök