Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Az Atradius legfrissebb országjelentése szerint idén a szándékosan halasztott szállítói kifizetések leginkább az építőipar, az élelmiszeripar, a kiskereskedelem, illetve az informatika területén működő cégeket érintik.
A kereskedelmi bankok megváltozott hitelezési politikája miatt a vállalkozások nehezebben jutnak forráshoz, a jegybank likviditásnövelő intézkedéseinek hatása pedig limitált, ezért az Atradius Hitelbiztosító a szállítói számlák halasztott vagy szándékosan késleltetett fizetésére, azaz a szállítói hitelezés súlyának növekedésére, illetve az ebből adódó kockázatok jelentős növekedésére számít Magyarországon – derül ki az Atradius márciusi országjelentéséből.
"A szándékosan késleltetett szállítói fizetések arányának további növekedése komoly többletkockázatot jelent, hiszen a késedelmes fizetések arányának növekedése miatt tőkeerős vállalkozások is könnyen fizetésképtelenné válhatnak” – mondta Vanek Balázs, az Atradius Hitelbiztosító országigazgatója.
A Grupo Catalana Occidente S.A tulajdonában álló Atradius Csoport hitelbiztosítási, viszontbiztosítási és követelésbehajtási szolgáltatások révén nyújt védelmet a vállalkozásoknak a hitelkockázatok ellen a világ 45 országában. Az Atradius termékeinek és szolgáltatásainak segítségével a vállalkozások csökkenthetik kitettségüket az olyan vevők irányába, akik nem képesek a megrendelt áru vagy szolgáltatás ellenértékét kiegyenlíteni. A vállalatcsoport árbevétele 1,554 milliárd euró, a hitelbiztosítási piacon 31 százalékos a részesedése, 160 irodát üzemeltet világszerte, 100 millió vállalat adatait tartalmazó hitelinformációs adatbázissal rendelkezik és 20 ezer hitellimit-megállapítást végez naponta.
Az Atradius Fizetési Szokások Barométerének tavaly év végi adatai szerint a nagyvállalati fizetések 90 százaléka, míg a teljes vállalatközi fizetések 80 százaléka halasztott fizetés. Összességében pedig az itthon kibocsátott szállítói számlák mintegy 31 százalékánál volt tapasztalható késedelmes számlakiegyenlítés 2011 végén. A hazai vállalkozások általában tolerálják a késedelmes fizetést, hiszen nem akarnak vevőket veszíteni, ugyanakkor rövidebb fizetési határidők kikötésével próbálnak védekezni a jelenség ellen. A fizetési határidők átlagos hossza a 2010-es 30 napról 28 napra csökkent 2011-ben, miközben az átlagos fizetési késedelem hossza 22 napot tett ki 2011-ben, szemben a 2010-es 19-20 napos adattal.
A vállalkozások ráadásul mostanában azzal is kénytelenek szembesülni, hogy az állami szervek és az önkormányzatok is késedelmesen fizetnek; erre a tényre már a kormányprogram is felhívta a figyelmet.
Az Atradius által minden félévben elkészített országjelentés aktuális kiadása szerint 2012-ben várhatóan nem, vagy csak elenyésző mértékben nő a bruttó hazai termék (GDP), elsősorban a gyenge belföldi kereslet és az alulteljesítő export miatt. A jelentés szerint a magyar gazdaság növekedésének útjában leginkább az évek óta folyamatosan hanyatló belső kereslet, illetve az állami megrendelések drasztikus csökkenése áll.
A hivatalos adatok szerint tavaly sem tört meg a hatéves csökkenő trend, és 2010-hez képest mintegy 7,8 százalékkal esett vissza hazai ipari termelés. Az új megrendelések állománya 16,7 százalékkal zuhant, az építőipar teljesítménye pedig mintegy 11,3 százalékkal esett vissza 2010-hez képest. A romló fizetési szokások mellett a legtöbb iparág szereplői kihasználatlan kapacitással és éles versennyel is szembesülnek, a hazai fizetőeszköz gyengülése pedig különösen rosszul érintette az importra szoruló hazai vállalkozásokat – fűzi hozzá a jelentés.
Tavaly a fizetésképtelenségi eljárások száma 16,5 százalékkal nőtt az előző évhez képest. Idén februárban mintegy 19 százalékkal több cég ellen indult felszámolási eljárás Magyarországon mint egy évvel korábban, 2010-hez képest pedig közel 50 százalék volt a növekedés.
„A gazdaság egészét érintő negatív tendenciák várhatóan 2012-ben is folytatódnak, ezért a fizetésképtelenségi eljárások számának további növekedésére számítunk, elsősorban az építőiparban, az élelmiszeriparban, az informatikai vállalkozások között, illetve a kiskereskedelemben” - mondta Vanek Balázs.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.