Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Továbbra is alig kezelik a nemfizetésből adódó üzleti kockázatokat a magyar vállalkozások másik 16 európai ország cégeinek átlagához képest, eközben – a csődtörvény módosítása ellenére – az első negyedévben 35 százalékkal több új felszámolást indítottak, mint egy évvel korábban. Aktív követelésmenedzsmentet a magyar cégek mindössze 7 százaléka alkalmaz, szemben a 35 százalékos európai átlaggal.
Az idei első negyedévben mindössze 45 csődeljárás indult, azaz az eredetileg 1991-ben elfogadott csődtörvény sokadik átdolgozása sem hozott valódi áttörést a nehézségekkel küzdő hazai cégek életében – derül ki az Atradius Collections legfrissebb jelentéséből.. Emellett a csekély polgári és büntetőjogi következmények is hozzájárulnak ahhoz, hogy tavaly közel 20, az idei első negyedévben pedig 35 százalékkal növekedett a felszámolások száma.
A múlt év első negyedében 65, az ideiben pedig 54 százalékkal növekedett a végelszámolások száma, és ezek jelentős része is felszámolásban végződik – állítja az Atradius Collections. „Ilyen körülmények között létfontosságú lenne a következetes követeléskezelés, de a magyar vállalatok továbbra is csak kevéssé hajlandóak követeléskezelési eszközök használatára a fizetési kockázatok csökkentése érdekében” – mutatott rá Harka Péter az Atradius Collections országigazgatója. Ez azért is rossz hír a hazai vállalati szektornak, mert felszámolások esetén itthon, átlagosan a követelések csupán 1 százaléka térül meg.
Az Atradius Collections szerint a felmérésben részt vevő magyar vállalatok egyetlen, csak a legáltalánosabbnak számító kockázatkezelési eszközt használtak magasabb arányban, mint az európai átlag: a magyar válaszadók 39 százaléka hajlott a vevő múltjának ellenőrzésére, szemben a felmérés európai átlagának 34 százalékos értékénél.
Ugyanakkor a vevők hitelképességének ellenőrzését Magyarországon a vállalkozók 29, míg Európában átlagosan 38 százaléka kéri, hitelbiztosítást pedig 13 illetve 17 százalékuk köt. A vevők hitelezési monitoringját a cégek 28 százaléka használja Európában, ezzel szemben Magyarországon csak 14 százalékuk. Készpénzes értékesítéssel a magyar vállalkozások 25, míg az európaiak 33 százaléka védekezik a nemfizetési kockázatok ellen. Az egy adott vevőtől való függés csökkentése sem volt lényegi szempont a hazai cégeknek: mindössze 8 százalékuk foglalkozott ezzel a problémával, szemben a felmérésben résztvevő országok 20 százalékos átlagával. A behajthatatlan követelések ellen a magyar vállalkozások 9 százaléka tartalékolt, és ugyanilyen arányban folyamodtak a biztosítékokkal fedezett fizetésekhez is. Ezek az adatok messze elmaradnak az európai átlagtól, ahol ugyanezek aránya 18 és 23 százalék.
Ezeknél is nagyobb mértékben hanyagolják az aktív hitelmenedzsmentet a magyar vállalkozások, hiszen ezt mindösszesen 7 százalékuk alkalmazza, miközben az európai átlag 35 százalék. Követeléskezelőhöz a magyar vállalkozók 16, míg az európaiak 20 százaléka fordult.
A számla fizetési határidejét követő napok számának növekedésével nő a nem fizetés kockázata is: míg a 60-90 nap közötti késedelem még csak a problémás kategóriába sorolható, addig a 90 napon túli késés esetén már meredeken zuhan annak az esélye, hogy a cég hozzájusson a pénzéhez.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.