Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Ugyanaz a kisvállalat négy-ötszörös számlavezetési és pénzforgalmi költséggel találkozhat a hazai bankoknál, a különbség akár több millió is lehet egy évben.
A számlavezetési és pénzforgalmi költségek esetében négyszeres illetve ötszörös havi bankköltség tapasztalható egy adott ügyfél esetében. Ez azt jelenti, hogy amelyik vállalkozás nem fordít kellő figyelmet a megfelelő bank kiválasztására, éves szinten néhány százezer, de akár milliós nagyságrendű költséget vállal feleslegesen - mutatja ki legújabb tanulmányában a Clarté Consulting üzleti tanácsadócég. A tanulmány a 300 millió forint éves árbevételnél kisebb, tehát a magyar vállalkozások döntő többségét kitevő cégeknek tizenöt bank által kínált termékeket hasonlítja össze adott banki forgalommal rendelkező vállalatokra.
Érdemes tehát a banki szolgáltatások költségét is tudatosabban kezelni, ehhez kíván segítséget nyújtani a most megjelent tanulmány. A tanulmány alapján bármely kkv fel tudja mérni, hogy üzletmenetét mely bankok szolgálják ki a legkedvezőbb kondíciókkal, és meg tudják becsülni az elérhető megtakarítás mértékét is.
A tanulmány megállapítja, hogy a hitelek havi költsége között nincs látványos különbség, hiszen majdnem minden bank a támogatott Széchenyi program hiteleit tudja a legkedvezőbb feltételekkel kínálni.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.