Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az osztrák közigazgatási bíróság formai okokra hivatkozva hatályon kívül helyezte a heiligenkreuzi hulladékégető korábban kiadott építési engedélyét és a beruházót új engedélyezési eljárás lefolytatására kötelezte - közölte Soós Zoltán, a szentgotthárdi PRONAS környezetvédő civil szervezet elnöke szerdán az MTI érdeklődésére.
Elmondta: osztrák környezetvédő kollégáik, a BIGAS civil egyesület aktivistái telefonon értesítették magyar társszervezetüket a számukra kedvező bírósági döntésről, amelynek eredményeként biztosra veszik, hogy a jövőben már nem épül meg a Szentgotthárdtól csupán néhány száz méterre a határ osztrák oldalán tervezett és az osztrák és magyar környezetvédők által erősen kifogásolt hulladékégető.
Soós Zoltán felidézte: még 2006-ban jelentette be a BEGAS osztrák cég, egy évi 325 ezer tonna kapacitású szemétégetőt kíván felépíteni közvetelenül a magyar határ mellett. A bejelentést azonnal határozott civil ellenállás követte mind Magyarországon, mind pedig Ausztriában - emlékeztetett.
Johann Raunikar, a BIGAS osztrák állampolgári kezdeményezés elnöke megerősítette, hogy az osztrák közigazgatási bíróság megsemmisítette a hulladékégető környezetvédelmi engedélyét. A bíróság formai hiba miatt hatályon kívül helyezte az osztrák környezetvédelmi szenátus döntését az engedély kiadásáról, és az eljárást újból a szenátus elé utalta - közölte Raunikar.
A közigazgatási bíróság 2010 júniusi határozata ellen a BIGAS és négy magánszemély fellebbezett a bíróságnál. A civil összefogás képviselője szerint a bíróság döntése legkevesebb két évvel kitolja az eljárást. Közölte, ők amellett fognak fellépni, hogy a beruházó BEGAS végleg elálljon a létesítmény megépítésétől.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Kilátogatott még a pályára Anya Taylor-Joy, de a magyar celebek is képviseltették magukat Liptai Claudiától Dobó Katáig.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.