Németh Lászlóné jordán üzletembereket tüntetett ki

Magyar Arany Érdemkereszttel tüntették ki a Mellow Mood Group tulajdonosait a miniszterelnök előterjesztésére.

  • MTI MTI
Németh Lászlóné jordán üzletembereket tüntetett ki

Sameer Hamdan és Zuhair Awad jordán üzletembereknek Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter adta át az elismeréseket pénteken Budapesten a magyar szállodafejlesztés érdekében végzett elévülhetetlen tevékenységük elismeréseként, néhány nappal a Buddha-Bar Hotel Budapest Klotild Palace megnyitása után - közölte a Mellow Mood Group az MTI-vel. Az ünnepélyes átadáson jelen volt Zaid Naffa, Jordánia tiszteletbeli konzulja is. 

A közlemény szerint az elismerés átadásakor a miniszter hangsúlyozta, hogy az üzletemberek az új beruházásaikkal több száz munkahelyet teremtenek Budapesten, emellett Európában is ritkaságnak számító új színt visznek a főváros szállodai kínálatába. Kiemelte, hogy a Klotild Palota felújítása kiemelkedő műemlékvédelmi teljesítmény is.

A Mellow Mood Group tulajdonosai a kitüntetés átvételekor a közlemény szerint elmondták, hogy éppen 20 évvel ezelőtt kezdtek el turizmussal foglalkozni Magyarországon, és köszönetet mondtak a magyar népnek is, hogy ezt a lehetőséget megkapták. Hangsúlyozták, hogy a Mellow Mood olyan, mint egy nagy család, munkatársaik száma pedig hamarosan eléri a 800 főt.

A csoport jelenleg 12 szállodát üzemeltet Budapesten. A két szakember munkásságát 2010-ben az "Év Turisztikai Befektetői" Díjjal is jutalmazták.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.

Előjel nélkül csap le a gyermekkori hirtelen szívhalál – ezért sem lehet félvállról venni a sportorvosi vizsgálatot

Előjel nélkül csap le a gyermekkori hirtelen szívhalál – ezért sem lehet félvállról venni a sportorvosi vizsgálatot

Ritka betegség a gyermekkori hirtelen szívhalál, évente csak néhány embert érint, a napokban azonban két fiatal is áldozatául esett. A HVG-nek nyilatkozó kardiológus szerint vannak olyan rejtett esetek, amelyeket még egy részletesebb vizsgálat sem képes feltárni. Mekkora felelősség nyomja a sportvezetők és a szülők vállát? Szakértőket kérdeztünk a témában.