1300 embert küldenek el a Deutsche Telekom központjából

Ezerháromszáz fős leépítést hajt végre a Deutsche Telekom bonni központjában 2015-ig - közölték a Magyar Telekom anyacégénél pénteken.

  • MTI MTI
1300 embert küldenek el a Deutsche Telekom központjából

A központban jelenleg négyezren dolgoznak, a létszámcsökkentés valamennyi területet érinti, beleértve a beszerzést és a marketinget is, és leépítésre lehet számítani a menedzsmentben is.

A Deutsche Telekomnál május elején közölték, hogy az adózott eredmény 238 millió eurót tett ki az első negyedévben, 50,4 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbi 480 milliónál. Tavaly az adózott eredmény 670 millió euróra apadt a 2010-es 1,76 milliárdról.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.