Tarolt a Kupon Világ

A Kupon Világ első teljes pénzügyi évében összesen több mint 1,3 milliárd forint bevételt ért el a honlap eladási adatai alapján, amelynek legnagyobb része az utazás területén történő kuponeladásokból származott. A 2010-ben alakult cég állítása szerint 2011 decemberére piacvezető pozícióba került.

  • hvg.hu hvg.hu
Tarolt a Kupon Világ

A Kupon Világ honlapja eladási adatai alapján a tavalyi évben összesen 1 380 855 774 forint bevételt ért el. A 2010 októberében alakult vállalat az elmúlt évben 41 százalékos átlagos havi növekedést mutatott. A gyors növekedésnek köszönhetően a cég év végére már a magyarországi kuponos piac 40 százalékát tudhatta magáénak, amivel egyben piacvezető is lett. (A GKIeNET és a Corvinus Egyetem kutatásából azonban az derült ki, hogy az idei első öt havi adatok alapján a Bónusz Brigád áll az első helyen.)

A vállalat 2011-ben összesen 289 473 kupont adott el honlapján keresztül, ahol a tavalyi évben több, mint 2,8 millió egyéni látogató járt. A cég napi e-mail-es ajánlatát közel 900 ezer vásárló kapja meg. A Kupon Világ a tavalyi évben a kuponokkal összesen több, mint 1,5 milliárd forintot spórolt meg vásárlóinak, ez a szám mostanáig 3,8 milliárd forintra nőtt.

Tavaly a partnercégekkel történő üzletkötések legnagyobb arányban (17 százalék) a szépségipar területén történtek, ezt követte a termékek/e-kereskedelem kategóriája 16 százalékkal, az utazás 14 százalékkal, a wellness pedig 12 százalékkal. A bevételi megoszlás ettől eltérően alakult: az utazásból származott az összbevétel 42 százalékkal, ezt követte az egészség/gyógyászat terület 18 százalékkal, a szépségipar, valamint a termékek/e-kereskedelem kategóriája 8-8 százalékkal.

A Kupon Világ 2012-ben is folytatja növekedését: a májusi hónap bevétele minden korábbi hónap eredményét felülmúlta. A múlt hónapban összesen több, mint 244 millió forint bevételt ért el a vállalat, amely a tavalyi év legjobb hónapját közel 19 százalékkal, a tavalyi év májusi hónapját pedig 120 százalékkal múlta felül. A 2012-es évet is figyelembe véve a cég indulásától kezdve átlagosan havi 56,5 százalékkal bővült.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.