Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Új alvállalkozóval folytatja a Futár (Forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszer) projektet a Budapest Közlekedési Központ (BKK), így a 2013 nyári bevezetést is tartani tudják a csúszások ellenére.
Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta, a munka az alvállalkozó cseréje és a struktúra átalakítása miatt csúszott, és bár viták most is vannak, de mindenki a Futár minél előbbi megvalósításában érdekelt.
A vezérigazgató elmondta, négymilliárd forintos uniós támogatással és 6,7 milliárdos összköltséggel valósul meg a beruházás, amelynek része, hogy mind a 2295, felszínen közlekedő BKV járműre GPS jeladót szerelnek, 257 köztéri kijelzőt telepítenek, amelyek pontos tájékoztatást adnak a járat érkezésének időpontjáról, illetve egy új forgalomirányító szoftvert is programoznak, amely kezelni tudja a beérkező információkat.
A HÉV-, illetve a metróvonalakat egyelőre nem vonják be a projektbe, mert a kötött pályás járműveket a vasúti biztosító berendezés vezérli; az 1-es és 3-as vonalon ezeket csak a felújítás után lehetne az új rendszerrel összekötni.
A járműveken a legrégebbi utastájékoztató rendszereket lecserélik, illetve a rendszer képes lesz arra is, hogy átprogramozza az utastájékoztatót, az irányjelző kijelzéseit. Ezzel kapcsolatban Vitézy Dávid jelezte: nem manuális, hanem a GPS jelek alapján automatikus lesz a rendszer, az utastájékoztatón mindig helyesen szerepel majd a következő megálló neve.
Új kommunikációs rendszert is telepítenek, amely a BKV belső kapcsolattartását könnyíti meg, minden járműben lesz egy SIM-kártya, és 3G alapú adatátvitel lesz a járművek és a központ között. Ezzel együtt egy lámpabefolyásoló programot is telepítenek, amely 30 csomópontban képes a szabad jelzést módosítani, hosszabbítani.
A beérkező adatokat a BKV a menetrendek aktualizálásához is fel fogja használni. Okostelefonokra is készítenek egy alkalmazást, amely pontos adatokat szolgáltat a járművek érkezési idejéről. A forgalomirányításban is jelentős előnyök származnak majd a beruházásból, mivel a forgalmi zavarokra azonnal tud reagálni a BKV. Vitézy Dávid elmondása szerint egy nap 7-800 forgalmi zavar van.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.