Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A magyarországi 25 és 49 év közötti korosztály 62 százaléka fogja kiemelt figyelemmel kísérni az olimpiai játékokat – derült ki az OTP Alapkezelő megbízásából készült felmérés eredményeiből. További 18 százalék azokat a versenyszámokat követi majd, amelyekben a magyar versenyzők is érdekeltek. A nemzetközi tapasztalatok is hasonlóak, hiszen az olimpia a világ legnézettebb sporteseményévé vált. A nézettség pedig már hosszú ideje felkeltette a szponzorok és a befektetők érdeklődését.
A magyar lakosság várhatóan kiemelt figyelemmel kíséri majd az olimpiát. Ennek bizonyítéka, hogy az OTP Alapkezelő megbízásából készült kutatás során megkérdezettek 80 százaléka állította, hogy legalább azokat a sportszámokat megnézi, amelyekben lesz magyar érdekeltség.
Az esemény természetesen nem kerülte el a befektetők figyelmét sem. A 2012. július 9-től jegyezhető OTP Világjátékok Alap 12 olimpiai főtámogató részvényeinek jövőbeli teljesítményeiből nyújt részesedést az alapot jegyzőknek.
„Úgy gondoljuk, hogy a 2012-es év legfontosabb sport- és ezzel együtt médiaeseménye az olimpia. Éppen ezért az alap mögöttes részvénykosarát 12 olyan cég alkotja, amelyeket a nyári játékok főszponzorai közül válogattunk. A világ legnézettebb sporteseményén való jelenlétük révén jelentősen megerősíthetik pozícióikat, amiből a mi befektetőink is profitálhatnak” – számolt be az új alap indításának hátteréről Gáti László, az OTP Alapkezelő marketing és értékesítési igazgatója. Az érdeklődést igazolja, hogy a tőke- és hozamvédett OTP Világjátékok Alapba a jegyzés első két hetében már több mint 1,5 milliárd forint lakossági tőke érkezett.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Egy ambíciózus igazgató és a lelkes, jól felkészült tantestület bárhol alkalmazható, példaértékű iskolai modellt dolgozott ki és vezetett be Tarnabodon. Riport.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
Az ír együttes több fellépését lemondták már, miután Izrael-ellenes jelszavakat skandáltak a koncertjeiken.
A miniszter beszélt Tiborcz Ferrarijáról és a Pride sikertelenségéről is.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.