Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Nyolcszáz millió forintos vissza nem térítendő állami támogatást kapott a Haribo Hungária Édességgyártó és Forgalmazó Kft., amely kétszeresére bővíti közel ötezer négyzetméteres nemesvámosi gyártócsarnokát - írta a Világgazdaság pénteken.
A munkálatok már megkezdődtek és a tervek szerint a jövő év első felében fejeződnek be. Arról azonban a lap nem kapott tájékoztatást, hogy az elmúlt évben 48 szellemi és 152 fizikai dolgozónak munkát adó cég hány munkahelyet teremt a komplex technológiafejlesztésre és a foglalkoztatás támogatására kapott állami támogatással végrehajtott beruházás révén. A cég csak annyit közölt: tervezik az alkalmazottak számának növelését.
A Haribo Hungária üzeme 2002-ben 48 fővel, egy gyártósorral és két csomagológéppel indult, az év végére 1550 tonna gumicukrot gyártott, majd a folyamatos fejlesztés révén 2005-ben már 9 ezer, a következő évben több mint 10 ezer tonnára bővült a termelés - írta a lap, hozzátéve: a vállalat a tavalyi gyártásról nem közölt adatokat, és arról sem, hogy mekkora lesz a kapacitás a gyárbővítés révén. A cég termelésének mintegy 30 százalékát adja el a magyar piacon, exportja tavaly az előző évi 4,674 milliárd forintról 5,357 milliárd forintra nőtt - írta a Világgazdaság.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.