Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A kormány bevezeti az egynyári öntözés fogalmát, így a legfeljebb 100 hektáros gazdaságok egyszerűsített engedélyezéssel juthatnak öntözővízhez – az erről szóló rendelet tervezete a kormány honlapján jelent meg.
Magyarország vízben gazdag ország, de az egyre szélsőségesebbé váló időjárás nagy károkat okoz, és a termelés kockázatát is növeli. Évről évre egyre kevesebb csapadék esik, és az is intenzívebben érkezik. Mára a takarmánytermelés is veszélybe került – olvasható a tervezethet fűzött magyarázatban.
A jelenlegi szabályozás szerint csak olyan helyen lehet öntözőtelepet kialakítani, ahol erre igazolhatóan legalább öt évig szükség van. A módosítás célja, hogy kis területen, ideiglenes szivattyúállásokkal, maximum egy öntözési idényre, egyszerűbb eljárással lehessen öntözési engedélyt kérni.
Az egynyári öntözés meghatározása szerint egy öntözési idényben, közvetlenül felszíni vízből, ideiglenes szivattyúállással maximum hektáronként 1200 köbméter öntözővíz kijuttatása, legfeljebb 100 hektárnyi nagyságú területre.
Ezt azok a gazdák tudják alkalmazni, akik gyorskapcsolású vezetékekkel vagy szórófejekkel meg tudják oldani az öntözést. Így nincs szükség vízépítési munkára, tehát vízjogi létesítési engedély helyett elegendő csak üzemeltetési engedélyt igényelniük.
További egyszerűsítés, hogy az egynyári öntözési engedély kiadásához mindössze egy egyszerűsített talajvédelmi tervre és egy vízvizsgálatra van szükség, amelyek legfeljebb tízezer forintba kerülnek. Ebből az egynyári öntözésre szóló vízjogi üzemeltetési engedély díja ötezer forint.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.