Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az elektronikus útdíjrendszer kialakítására kiírt tender határidejét állítólag azért módosíthatták kétszer is nem sokkal a megjelenése után, hogy a lehetséges kínai pályázó is elindulhasson a pályázaton - írta a Népszabadság, amely szerint az előző, október elsejei határidő egybeesik egy kínai ünnep időpontjával.
Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK) szeptember 25-én olyan tendert jelentetett meg az e-útdíj projekt megvalósítására, ami minden lehetséges pályázónak kényelmetlen, de a kínaiakat szinte kizárja a versenyből - írta a Népszabadság. Az ázsiai országban ugyanis a lap szerint az október 1-jén kezdődő héten a népköztársaság 1949-es kikiáltásának évfordulóját ünneplik.
Így az Európában pozícióit erősítő elektronikai cég, a Huawei képviselőinek éppen országuk egyik legfontosabb nemzeti ünnepén kellene az ÁAK Váci úti irodaházában megjelenniük és leadniuk jelentkezésüket, igazolni részvételi alkalmasságukat - írta a Népszabadság. Az újságnak a Huaweinél azt mondták, a társaság stratégiája nem változott az útdíjtenderrel kapcsolatban, és nem tudnak arról, hogy a beadási határidőt miattuk módosították volna.
A tender iránt érdeklődők egyébként egy hét haladékot kaptak, az eredeti, október 1-i határidőt kétszer is, először október 3-ra, majd október 8-ra módosították - tette hozzá a lap.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.