Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A Közép-Európában tevékenykedő MediHelp International egészségbiztosító a Telki Kórházzal együttműködve külföldön is igénybe vehető egészségbiztosítással lépett a magyar piacra - jelentette be Zahal Levy, a biztosító elnök-vezérigazgatója, valamint Kovács Gábor, a kórház alapító tulajdonosa csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
Az egészségügyi szolgáltatást a Telki Kórház biztosítja, de ha ott nem vehető igénybe a szükséges kezelés vagy beavatkozás, akkor ezt külföldi magánklinikán végzik el - mondta Molnár Júlia, a kórház igazgatója.
Ez a biztosítás abban különbözik több más egészségbiztosítástól, hogy nem a magyar állami egészségügy szolgáltatásait veszi igénybe, hanem kizárólag magánszolgáltatók látják el a betegeket. A biztosítás díja a szerződő korától, illetve a földrajzi kiterjedtségtől függ. Az alapcsomag éves díja 35 év alatti ügyfélnél évi 1000-1200 euró, a díj 5 éves ugrásokkal emelkedik, a biztosítást 64 éves korig lehet megkötni.
A MediHelp Bulgáriában, Romániában és Magyarországon működik, a következő megcélzott hely Lengyelország. Jelenleg néhány ezer egészségbiztosítási szerződéssel rendelkezik a társaság, de 5 éven belül 500 ezer ügyfélre számít a régióban - mondta Zahal Levy.
Kovács Gábor az együttes finanszírozást hiányolta a magyar egészségügyi piacon. Ennek lényege, hogy a kötelező állami egészségbiztosító minden szolgáltatásnál kifizeti az általa vállalt összeget, függetlenül attól, hogy azt állami vagy a magánszolgáltató nyújtja. Az üzleti biztosítás így a magánszolgáltató valós ára és az állami biztosító által fizetett összeg közti különbséget vállalná, ezért jóval olcsóbb lenne a mostaninál - mutatott rá.
A Telki Kórház éves működési költségéből 10 százalékot - 150 millió forintot - vállal át a tulajdonos. Kovács Gábor a magánbiztosításoktól azt reméli, hogy a kórház képes lesz fenntartani önmagát.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.