Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A DHL Express Magyarország Kft., az expressz szállítmányozási piac meghatározó szereplője a mai napon bejelentette, hogy 2013. január 1-től átlagosan 5,9 százalékkal emelkednek szolgáltatásainak árai.
A DHL Express az Általános Szállítási Feltételeiben foglaltak szerint éves rendszerességgel felülvizsgálja árait az infláció mértékét, valamint az inflációhoz közvetlenül nem kapcsolódó, ágazat-specifikus költségeket (például biztonsági kiadások) és a jogi-szabályozási környezet változásait figyelembe véve. Az ATKearney piackutató cég az iparágra vonatkozó friss nemzetközi kutatása szerint az expressz szállítások mennyisége az utóbbi években jelentősen emelkedett, az egy küldeményre eső bevétel azonban még mindig nem érte el a 2008-as átlagot.
„A DHL Express 2013-as áremelését elsődlegesen azok, a cég által nem befolyásolható költségek növekedése indokolja, amelyeket a termelékenység és a méretgazdaságosság növelésével nem tudunk ellensúlyozni” – mondta Ken Allen, a DHL Express európai ügyvezetője. – „Éves áremelésünk fontos szerepet játszik abban, hogy folyamatosan fejleszteni tudjuk globális hálózatunkat, és tovább tökéletesíthessük szolgáltatásaink színvonalát.”
Az áremelés mértéke a helyi gazdasági körülményektől függően országonként változó, és a DHL Express minden partnerére vonatkozik, amennyiben az nem ütközik egyéb szerződéses feltételekbe. Az árakról november 19-től a DHL honlapján tájékozódhatnak az ügyfelek, valamint a cég online és/vagy postai levélben is tájékoztatja partnereit.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A texasi republikánusok a választókörzetek határainak nekik kedvező mozgatásával fölerősíthetik azt a folyamatot, amely egypártrendszert alakít ki egyre több szövetségi államban.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Viharba került a spanyolországi Alicantéból Rómába tartó Wizz Air-járat, a hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak és kiabáltak az utasok.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.