Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Kőfaragó és Műkőkészítő Vállalkozók Országos Ipartestülete azt javasolja, hogy szabványban írják elő Magyarországon is a síremlékek szakszerű felállítására és rögzítésére vonatkozó szabályokat.
Az ipartestület már korábban kidolgozta az osztrák és a német minta alapján a magyar szabványra és annak ellenőrzésére vonatkozó javaslatát - mondta Kampfl János elnök.
A mintegy 300 tagot tömörítő országos szakmai érdekképviselet elnöke szerint szeretnék elérni, hogy az építési hatóság vállalja az ügy képviseletét, és országos rendeletben jelentesse meg az erre vonatkozó szabványt a biztonságos rögzítés érdekében.
Az ipartestület a helyzet megoldása érdekében felajánlja, hogy díjmentesen közreműködik az ellenőrzésekben - tette hozzá.
Kampfl János súlyos problémának tartja a szakma szempontjából, hogy információjuk szerint sok helyen a temetőfenntartó ellenőrizetlenül megengedi, hogy nem szakemberek is dolgozhassanak a sírokon.
Az ipartestületi elnök szerint a temetőfenntartóknak nyilvántartást kellene vezetniük a temetőben dolgozó vállalkozásokról, hogy pontosan meg lehessen mondani, ki hol milyen síremléket készített, mert jelenleg még ezt is nehéz nyomon követni - tette hozzá.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
1925. július 18-án került a boltokba a totalitárius diktatúra megvalósításának első és egyetlen kézikönyve, Adolf Hitler Mein Kampfja. A könyvben kifejtett ideológiára építve történhetett meg a világ legtöbb áldozattal járó háborúja és népirtása is. De milyen utóélete volt Magyarországon?
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.