Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Újabb regionális cég mond búcsút a CBA-nak: december végével kiválik a hálózatból az ebesi Kerekes Kft. - közölte a Népszabadság. A piaci becslések szerint hozzávetőleg 50 milliárd forintnyi kiskereskedelmi forgalmat lebonyolító nagykereskedő cégről a lap szerint úgy tudni, hogy nem csatlakozik másik lánchoz, hanem önálló kereskedelemi hálózatként folytatja működését.
A Kerekes Kft. távozásával tovább gyengült a CBA vidéki pozíciója, egyre inkább a fővárosra koncentrálódik a kiskereskedelmi vállalat forgalma - írta a Népszabadság.
A lapnak a társaság kiválását Fodor Attila, a CBA kommunikációs vezetője is megerősítette. Ugyanakkor hozzátette, nem volt vita a Kerekes Kft. és a CBA vezetése között, szerinte a Kerekes távozása azzal magyarázható, hogy a cég innentől önállóan, azaz hálózatoktól függetlenül kívánja folytatni tevékenységét.
Fodor Attila szerint a Kerekes Kft. az áruforgalmát eddig is nagymértékben önállóan szervezte, ilyen módon a döntése nem érinti jelentős mértékben a CBA franchise-rendszerét. A Népszabadság értesüléseit a Kerekes Kft.-nél nem kívánták kommentálni, így arról sem beszéltek, hogy mi volt a válás oka.
Arról egyelőre nem tudni, hogy a Kerekes távozásával a területén lévő CBA-logós boltok mekkora része megy át a Kerekes önálló hálózatába, és mennyi maradna a CBA-nál. Fodor Attila erről csak annyit mondott, hogy ezt minden franchise-partnerük önállóan dönti el, és erről jelenleg is folynak a – CBA szerint sikeres – egyeztetések a társult üzletekkel.
Nemrégiben jelentette be a CBA három regionális cége, hogy kiválik a CBA-szövetségből, és csatlakozik a Coop hálózatához. A három kivált cég Észak-Magyarország, illetve a Dunántúl CBA-logós boltjainak jelentős részét ellátó regionális cég volt, amivel 80 milliárd forint esett ki a tavaly még 550 milliárd forint forgalmat lebonyolított hazai lánctól.
A CBA ezt akkor azzal kommentálta, hogy a kieső forgalmat pótolni fogják az újabb üzletnyitások. A napokban CBA be is jelentette, hogy hosszas alkudozás után sikerült több mint 40 fővárosi Match és Profi üzletet megvásárolni, amelyeket felújítás után Príma üzletként fognak újranyitni. A fővárosi Matchok megvásárlásával és most, a Kerekes Kft. távozásával még inkább a fővárosra helyeződik át a CBA tevékenységének súlypontja - tette hozzá a lap.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Komoly eszközt kaptak a kezükbe a klímaváltozás ügyét szívükön viselők a klímatörvényt részben megsemmisítő alkotmánybírósági határozattal. A kormány immár nemcsak, hogy nem háríthatja át a teendőket a jövő generációkra, de le sem szerelheti őket azzal, hogy „De hát van klímatörvény!”.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés.
Izrael komoly csapást mért már az iráni nukleáris képességre, de a legfontosabb célpont, Fordo, ahol több ezer urándúsító centrifuga üzemel, még sértetlen, mert mélyen a föld alatt van.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.