Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A Brickflow nevű magyar start-up is azok között a nyertesek között van, amelyek 40 ezer dollár befektetést kapnak és 104 másik, a világ minden tájáról érkező csapattal együtt fél évet dolgozhatnak Santiagóban.
A Brickflow egy multimédia web alkalmazás, amelynek segítségével olyan egyszerűen rakhatunk össze történeteket, mintha Legóval játszanánk. Egy virtuális táblán dolgozhatunk, ahol bármilyen videó, fotó, zene, vagy szöveg kezelhető. Ezeket a tartalmakat szabadon mozgathatjuk a táblán, és ha az építőelemeket egymás mellé húzzuk, máris egy összefüggően lejátszható történet jön létre. Úgy érdemes elképzelni, mint egy Google Docsot multimédia tartalmakhoz.
A nyáron indult vállalkozás alapítói Borbély Mihály, Kökény Tamás és Langmár Péter. A csapat korábban is bizonyította, hogy jó érzékkel használnak rendhagyó módszereket startup cégük finanszírozásához: nyáron egy közösségi finanszírozás (crowdfunding) kampány keretében összegyűjtöttek 10, ezer dollárt, amelynek segítségével el tudták készíteni termékük prototípusát.
A chilei program során elkészítik a termék publikus verzióját, illetve befektetői tárgyalásokat folytatnak majd a cég további finanszírozásáról. A Brickflowt 1400 vállalkozás közül választották ki a 2013. februárjában induló fél éves programra.
A Start-up Chile programot három éve azzal az ambiciózus céllal indította útjára a chilei kormány, hogy Santiagót Dél-Amerika Szilícium-völgyévé változtassa. Ennek leghatékonyabb módja, ha minél több innovatív projekt és fiatal vállalkozó számára teszik vonzóvá, hogy Chilében valósítsák meg ötleteiket. A program ezért a legkiválóbb start-upoknak befektetést biztosít, anélkül, hogy tulajdonrészt kérne az induló vállalkozásokból. Cserébe a programban résztvevő csapatok szerepet vállalnak a helyi start-up közösség építésében, inspirálják a helyi fiatal vállalkozókat és megosztják velük tapasztalataikat. A program sikerét jól mutatja, hogy a startupok negyede az Egyesült Államokból érkezik.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.