Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Felszámolási eljárást indítottak a Puncs Lapkiadó Zrt. ellen, korábban ez adta ki a Puncs és a Havi Parabola Magazin nevű lapokat. A cégtől „nem áll távol” Pintér György érdi vállalkozó, aki korábban a diósdi kettős embergyilkossággal kapcsolatban került reflektorfénybe, de a bíróság felmentette.
A Puncs Lapkiadó Zrt.-t 2007-ben hozta létre a Wyoming államban bejegyzett Bookpaper Publisher Llc, s a Puncs című, előbb kétheti, majd havilapot adta ki. A társaság igazgatósági tagja volt Pintér György is, akit korábban azzal gyanúsítottak, hogy 1998-ban a budapesti Egér úton felrobbantotta Terjék István Porsche gépjárművét. Terjék néhány nappal később belehalt égési sérüléseibe. Az esetnél ugyanolyan robbanóanyagot használtak, mint az egy hónappal korábbi Aranykéz utcai merényletben. Pintér Györgyöt később felmentették az emberölés vádja alól.
A Puncs Lapkiadó ellen több végrehajtás indult 2010 óta, tavaly felfüggesztették az adószámát. Utoljára 2009-ben adott le beszámolót, akkor kötelezettségállománya csaknem elérte árbevételét, és 18 millió forint veszteséget termelt. A Puncs magazin az induláskori kommunikáció szerint „ azt a piaci űrt szeretné betölteni, amit a Ludas Matyi hagyott maga után”. A lap bevezető reklámja nem aratott osztatlan sikert, egy férfi ült a wc-n és a lapot olvasta. Szintén a Puncs Lapkiadó jelentette meg a Havi Parabola magazint.
Tavaly mindkét magazin a Producers Kft.-hez került a Puncstól. A Producers Kft.-t a Vasérd Kft. alapította, mely Pintér György és Györgyné tulajdonában áll. Ez a cég korábban produceri tevékenységet végzett, támogatta többek között Zalatnay Saroltát, Bódy Magdit és Mary Zsuzsit. Sajtóhírek szerint Zalatnay tárnoki házát a vállalkozó egyik cégétől kapta, s a Producers Kft. volt korábban a zalatnaysarolta.hu és a zalatnaycini.hu domainek tulajdonosa, ezek azóta szabaddá váltak. Delhusa Gjon egyik korábbi társaságát a Del Pro Kft.-t a Producers Kft. vette át. Jelenleg három társaság birtokolja, a Vasérd mellett a Bookpaper Publisher LLC, valamint a tavaly nevet váltott Nazrol Zrt., amely jelenleg egy ukrán magányszemély tulajdonában áll. A Producers ellen több végrehajtás indult, de ezek lezárultak.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.