„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A városüzemeltetési főpolgármester-helyettesnek nincs kétsége, hogy a Fővárosi Vízművek megkapja a részvény-visszavásárláshoz szükséges kölcsönt - olvasható a hétfői Magyar Nemzetben.
György István a lapnak cáfolta azt a sajtóhírt, miszerint a társaságnak nincs aki hitelt adjon.
Szerinte az első banktenderen nyertes OTP ajánlatával baj volt, ezért a pénzintézet visszalépett és a főváros új, gyorsított tárgyalásos eljárást hirdetett.
A vízművek több mint 12 milliárd forintos kölcsönt venne fel, amelyet a város előlegezett meg az összességében 15,2 milliárd forintos részvényvisszavételhez - írja a lap.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.