Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Kilenchektáros ipari parkot alakít ki a Győr-Moson-Sopron megyei Beled városa – írja a szerdai Kisalföld.
A tavaly nyáron leállt, fénykorában még 120 embernek munkát adó betongyár területén alakítják ki az egyenként háromezer négyzetméteres, közművesített telkeket, amelyeket a városban letelepülni kívánó vállalkozások vehetnek bérbe.
Azért nem értékesítésben gondolkoznak, mert így kisebb költségekkel kezdhetik meg működéseket a cégek, amelyeknek annál kevesebbet kell majd fizetniük, minél több embert alkalmaznak.
Tompáné Balogh Márta polgármester a lapnak elmondta: pályázati pénzt akarnak szerezni a fejlesztésre, és a projektre csoportosították át minden 2013-as fejlesztési forrást.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.