Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Tavaly értékben 2 százalékkal nőtt, mennyiségben 4 százalékkal csökkent a háztartási vegyiáruk kiskereskedelmi forgalma, ami így összesen 313 milliárd forintot tett ki.
Mintegy 313 milliárd forint bevételt ért el a kiskereskedelem háztartási vegyiáruból és kozmetikumból tavaly; 2 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Mennyiséget tekintve azonban 4 százalékkal csökkent a forgalom, egyik évről a másikra, a Nielsen fogyasztói információkat és ismereteket szolgáltató vállalat által mért 70 kategóriából.
Az átlagosnál jobban emelkedett a bolti eladás, értéket tekintve például szájvízből 11, mosogatószerből, arc- és szemránckrémből 7-7 százalékkal, éves összehasonlításban. Szájvíz mellett növekedést regisztráltak fogkrémnél 3, fogkefénél 1, elektromos fogkefénél pedig 27 százalékkal, értékben, egyik évről a másikra. A háztatási papíráruk mintegy 48 milliárd forintos éves piacán papírzsebkendőből 4, toalettpapírból és konyhai törlőkendőből 3-3 százalékkal nőtt a kiskereskedelem bevétele.
A bolttípusok közül az átlagot jóval meghaladó mértékben emelkedett a főleg diszkontot és szupermarketet magában foglaló 401-2500 négyzetméteres eladóhelyek forgalma, forintban számítva 9 százalékkal. A hagyományos kis üzletek közül az 51-200 négyzetméteresek eladása értékalapon 5 százalékkal emelkedett háztartási vegyiáruból és kozmetikumból, míg az 50 négyzetméteres és kisebbeké 4 százalékkal.
Koncentrált a bolti eladás továbbra is. A 400 négyzetméternél nagyobb élelmiszerüzletekre és a drogériákra együtt 82 százalék jutott az értékben mért eladásokból tavaly, ez megegyezik az egy évvel korábbival. Ezen belül 1-1 százalékponttal nőtt a drogéria, továbbá a főleg diszkontot és szupermarketet magában foglaló 401-2 500 négyzetméteres boltok részesedése.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Jelentősen szigorodtak a kriptokereskedelem szabályai, amire elsőként, drasztikus módon a népszerű fintechszolgáltató reagált. A többiek más stratégiát választottak, de vajon kinek van igaza?
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
Ha Orbán Viktor arra gondolt, hogy egyszer a távoli jövőben Varga Judit ugyanúgy képes lett volna elvezetni az országot, mint ő, akkor érdemes megjegyezni, hogy egy bankot sem lehet egymás után kirabolni...
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Június utolsó hétvégéjén Szerbiában és Magyarországon is új erőre kapott a tiltakozás a rendszer ellen, Budapesten a Pride, Belgrádban a Vitus-napi tüntetések vitték az utcára a megfáradni látszó ellenzékieket.
A zűrös múltú szlovákiai Jozef Szivák vinné a Dunaferr-utódcéget.
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.