EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Tavaly először nem növekedett a Mapei Kft. forgalma, 3,47 százalékkal marad el az előző évitől. A cég mégsem a válságot hibáztatja egyedül és új stratégiákkal tervez visszaállni a növekedési pályára 2013-ban.
A Mapei Kft. 2012-évi árbevétele 5,33 milliárd forint volt, mely 3,47 százalékkal maradt el a 2011. évitől. A munkavállalók száma változatlan, jelenleg 140 főt foglalkoztat a vállalat. Azonban a partner kereskedések száma növekedett.
Már a tavaly első félévi eredmények kedvezőtlenek voltak, de a cég még bizakodó volt, mert növelni tudta a megrendeléseit a Mapei Kft. által alapított MÉBKER hálózat (Első Magyar Építőanyag-és Burkolatkereskedők Hálózat) révén, mely beszerzési kedvezményekkel, marketingtámogatással és képzésekkel támogatja a tagkereskedőket. Emellett erősebben fókuszált a felújítási piacra a cég, és szigorú gazdálkodásra került sor, azonban mindez nem volt elég.
„Mindamellett, hogy folytatódott az építési piac zsugorodása mégsem lehet mindenért a válságot hibáztatni. Adataink szerint a vevők jobb kiszolgálása a kereskedésekben az egyik legfontosabb fejlesztendő terület. Ezért az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt fektetünk a képzésekre mind cégen belül, mind partnereinknél” – mondta Markovich Béla a Mapei Kft. ügyvezetője.
A Mapei csoport 1937-ben Milanóban alapított Mapei, mára a világ legnagyobb gyártó cége az építőipari ragasztók, fugázók és szigetelőanyagok terén. Jelenleg a MAPEI Csoport a világ 5 kontinensén 28 országban tevékenykedik, és 67 leányvállalatból és 59 gyártóegységből áll. A Mapei Kft. építőipari segédanyag gyártás- és forgalmazás egyik legjelentősebb piaci szereplője Magyarországon. 1991-ben alakult a világhírű olasz anyavállalat, a Mapei S.p.A. leányvállalataként. Egy gyára működik Sóskúton, ahol építőipari segédanyagok gyártása folyik a hazai piac mellett exportra is. A Mapei 143 főt foglalkoztat.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Eddig 12 település hozott rendeletet a helyi önazonosság védelmében, azonban mindössze egy olyan van, ahol a lakosságszám változása alapján ez indokolt lehet – és ott sem ez a probléma.
Mekkora felelősség nyomja a sportvezetők és a szülők vállát? Szakértőket kérdeztünk a témában.
A hír hallatán Szijjártó Péter felháborodott.
A tűz átterjedt az egyik épület homlokzatára is.