Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A kiélezett verseny és piaci helyzetének gyengesége miatt kínai üzleteik bezárása mellett döntöttek a Media Markt China tulajdonosai.
A német Media-Saturn Holdings és a tajvani Foxconn Technology Group tulajdonában lévő vállalat március 11-ig mind a hét kínai üzletét bezárja - jelentette be a cég.
A vállalat képviselői szerint a piacról való kivonulás a részvényesek érdekeit szolgálja, így reagál a cég a rendkívüli mértékben kiélezett piaci versenyre. A Media Markt China 2010 novemberében nyitotta meg első üzletét a kelet-kínai Sanghajban, akkor még optimistán úgy fogalmaztak: az évtized közepére több mint 100 boltból álló országos hálózat kiépítése a cél.
A számos és igen erős helyi és nemzetközi versenytárs mellett a piaci jelenlét erősítésének költségeit is alábecsülte a cég, illetve annak tulajdonosai, akik már január közepén közleményükben jelezték: megvonják a kínai piacon való terjeszkedésre fordított pénzügyi támogatást.
A Media Markt nem az első a nagy nyugati cégek közül, amelyek jobbára a piaci verseny kiélezettsége vagy saját vállalati stratégiájuk elégtelensége miatt kényszerülnek lakatot tenni üzleteikre Kínában. Szintén a háztartási elektronikai nagyok képviselője akart lenni például az amerikai Best Buy az országban, amely öt év próbálkozás után - a kínai piacon elfogadhatatlannak minősült árstratégiájának következtében - 2011-ben kényszerült bezárni kínai üzleteit.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.