Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Több mint 176 ezer gazdálkodó szervezet nem élte túl az elmúlt öt év megpróbáltatásait, és a válság neheze még hátravan – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból. A fennmaradás szempontjából kulcsfontosságú, hogy a cégek jól válasszák meg partnereiket egy olyan piacon, ahol szinte mindenkinél rezeg a léc.
Magyarországon a 2008-ban még működő vállalatok 35 százaléka tűnt el hivatalosan is süllyesztőben, és ezenfelül további 15 százalékra becsülhető azon vállalkozások aránya, amelyek alvó állapotban vannak „A válság előtt létező cégek fele mára kikerült a gazdasági vérkeringésből, és a maradék ötven százaléknak is komoly problémákkal kell szembenéznie” – mondja Tóth Tamás az Opten ügyvezető igazgatója.
A gazdasági helyzet különböző mértékű terheket ró az egyes ágazatkora. Az építőipar, a fuvarozás, az élelmiszer-feldolgozás különösen nehéz helyzetben van, míg a kevésbé tőkeigényes, szellemei tevékenységre alapuló szektorok még sikeresnek is mondhatók. Elképesztő különbségek vannak azonban szektorokon belül is: a cégek egy kis része sikeresen veszi az akadályokat, mások teljesen ellehetetlenülnek.
A fennmaradáshoz nemcsak rugalmasság és jó stratégiai döntések kellenek, elengedhetetlen az is, hogy a cégek jól válasszák meg, kivel működnek együtt, meglevő partnereiket pedig folyamatosan monitorozzák. A mai forráshiányos helyzetben egy-egy rossz partner, üzlet, kifizetetlen vagy késve fizetett számla nagyon könnyen elviheti az egész éves eredményt. A bedőlt cégek pedig láncreakciószerűen húzzák magukkal az óvatlan partnereket.
A partnerfigyelést célszerű profira bízni, olyan szervezetre, amelyik a bankok hitelbírálati gyakorlatát leképező modellekkel becsüli meg egy-egy vállalkozás csődesélyét. „Egy tisztán hazai gazdaságra optimalizált modell több mint kétszáz paraméter alapján számolja a vállalkozások pénzügyi kockázatát a mikrovállalkozásoktól a kkv-szektoron át a nagyvállalatokig, sőt van olyan megoldás is, amely a pénzügyi adatokkal nem rendelkező cégekről is objektív kockázati szintet állapít meg" – mondja az Opten ügyvezetője.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Emberéletek megmentése néha szinte fillérekből megoldható, de több nagyhatalom most kevesebbet költ az éhezőkre és a betegekre. Afrikában emiatt jobban felütheti a fejét az AIDS, a malária, a tuberkulózis.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.
Andrij Szibiha reagált a magyar külügyminiszter orosz értesülésére, miszerint ukrán támadás miatt állt le a kőolajszállítás.
Szerinte Moszkva sem tudja megmondani, mikor indul újra a szállítás.
„A gyűlölködést nem zárhatjuk be az internetre.”