szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Kivonul Csehországból és Lengyelországból a Vögele divatcég.

A svájci Charles Vögele divatláncnál folytatódott tavaly a lemorzsolódás, ezért kivonulnak Csehországból és Lengyelországból. Korábban szó volt arról, hogy elhagyják Magyarországot is, mert a kelet-európai érdekeltségek nem termelnek a cégnek profitot.

A társaság keddi közlése szerint az átalakításnak az a célja, hogy a jövőben csak a legfontosabb piacaira koncentráljon. A cégnek Svájcon, illetve az említett kelet-európai országokon kívül Németországban, Ausztriában, Hollandiában, Belgiumban és Szlovéniában vannak érdekeltségei.

A kedden ismertetett eredménybeszámoló szerint tavaly adó után 109 millió svájci frank volt a cég vesztesége, miután mintegy 32 millió frankot kellett leírnia a kelet-európai, a belga és a holland érdekeltségeknél.

Üzemi szinten valamelyest javult a helyzet tavaly az előző évhez képest, miután négymillió frankkal 17 millióra csökkent a veszteség. Az értékesítési árbevétel az előző évhez képest 4,3 százalékkal 972 millió frankra esett. A társaságnak kilenc országban több mint 800 üzlete van.

 

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Két balatoni kempingből egyet sikerült eladni a Bahartnak

Két balatoni kempingből egyet sikerült eladni a Bahartnak

Vidnyánszkyék érvénytelenítik az SZFE idei első félévét a friss kormányrendeletre hivatkozva

Vidnyánszkyék érvénytelenítik az SZFE idei első félévét a friss kormányrendeletre hivatkozva

Döntött a kormány az orvosok átvezényléséről és a másodállások korlátozásáról

Döntött a kormány az orvosok átvezényléséről és a másodállások korlátozásáról