Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az elemzői várakozásoknál kissé gyengébben teljesített az első negyedévben a nemzetközi Erste csoport, de a bankház megerősítette idei évre vonatkozó, stagnáló előrejelzését, miközben a közép- és kelet-európai térségben javuló gazdasági kilátásokra számít az év hátralevő részében.
Az Erste Csoport 176,2 millió euró nettó eredménnyel zárta a január-márciusi időszakot, ami 49,1 százalékkal kevesebb az egyszeri tételekkel tarkított előző év hasonló időszakánál, de alacsonyabb az elemzők által várt 188 millió eurónál is. Az osztrák, magyar és szlovák üzletágakat összesen 71,6 millió eurónyi bankadó sújtotta: ami több az egy évvel korábbi 57 millió eurónál.
A társaság 301,4 millió euró adózás előtti nyereséget ért el, kevesebbet a 2012. első negyedévi 487,1 millió eurónál. Visszaesett a nettó kamatbevétel és a kereskedési eredmény, nőtt viszont a díj- és jutalékbevétel.
A társaság kockázati céltartalékolása markánsan csökkent: 402,2 millió eurót tett ki január-márciusban az előző évi 580,6 millió euró után. Csoportszinten a nemteljesítő hitelek aránya kissé, 9,2 százalékról 9,4 százalékra emelkedett március végére.
Andreas Treichl, a társaság vezérigazgatója közleményben úgy fogalmazott: "ez egy stabil eredmény a korlátozott gazdasági növekedés és a folyamatosan csökkenő kamatszintek ismeretében".
A bankcsoport jelentésében abbéli várakozását jelezte, hogy az év második felében kissé javul a régió gazdasági teljesítménye.
Az Erste Magyarországon 27,5 millió euró nettó veszteséget könyvelt el január-márciusban, ami kevesebb az egy évvel korábbi 81,8 millió eurós veszteségnél. A nettó kamatjövedelem 14,3 százalékkal 70 millió euróra csökkent, elsősorban a devizatevékenység magasabb refinanszírozási költségei, a zsugorodó hitelportfolió és a csökkenő piaci kamatszintek miatt. A díj- és jutalékbevétel 21,6 százalékkal 26,6 millió euróra nőtt, míg a kereskedési tevékenységből 0,7 millió euró veszteséget ért el a társaság Magyarországon az egy évvel korábbi 5,6 millió eurós profit után.
A magyarországi működési költségek 1,1 százalékkal 42 millió euróra nőttek.
A társaság kockázati tartalékolása éves összehasonlításban 54,6 százalékkal, 71,6 millió euróval 59,5 millió euróra csökkent. Az egy évvel korábbi tartalékolást jelentősen befolyásolta a devizahitelek végtörlesztése.
Az Erste az első negyedévben 19,3 millió eurónyi bankadót és pénzügyi tranzakciós illetéket fizetett Magyarországon. Ezen a tételsoron egy évvel korábban - azaz a tranzakciós illeték bevezetése előtt - 12,2 millió eurós összeg szerepelt.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.