Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Újabb nagyvállalattal, a Teva gyógyszeripari cégcsoporttal köt stratégiai megállapodást ma a kormány Budapesten.
Stratégiai megállapodást köt a kormány a Teva izraeli gyógyszeripari cégcsoporttal. A megállapodást Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Szabó László, a Teva Magyarország Zrt. vezérigazgatója írja alá.
A Teva Magyarország Zrt. az izraeli Teva gyógyszeripari csoport, a világ vezető generikus gyógyszergyártójának tagja és a cégcsoport európai központja. A Teva 1993-ban kezdte meg magyarországi működését, kezdetben gyógyszerforgalmazóként. A debreceni Biogal gyógyszergyárat 1995-ben, a gödöllői Humán-cégcsoportot pedig 2000-ben vásárolta meg.
A társaságnak három telephelye van Magyarországon. Debrecenben zajlik a kutatás-fejlesztés, valamint gyógyszeralapanyagokat és szilárd gyógyszerformákat – egyebek közt kapszulákat és tablettákat – gyártanak. Gödöllőn steril készítményeket – injekciókat, szemcseppeket, infúziókat, a sajóbábonyi telephelyen pedig fermentációs technológiára épülő gyógyszerhatóanyagokat állítanak elő. Gödöllőn van a Teva gyógyszer-nagykereskedelmi központja is.
A Teva Magyarország Zrt. nettó árbevétele 2011-ben 252,2 milliárd forint volt a 2010-es 218,7 milliárd forint után. A társaság mérleg szerinti eredménye 49 milliárd forintra nőtt 2011-ben az előző évi 46,3 milliárd forintról. A kormány eddig több mint húsz külföldi érdekeltségű magyarországi nagybefektetővel kötött hasonló megállapodást és 40 ilyet tervez aláírni.
Az április 16-án megjelent kormányhatározat szerint a közeljövőben együttműködési megállapodás születik a Siemens Zrt.-vel, az Ericsson Magyarország Kft.-vel, a Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft.-vel és a Sanofi-csoporthoz tartozó Chinoin Gyógyszer- és Vegyészeti Termékek Gyára Zrt.-vel.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.