Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A paksi atomerőműbe látogatott múlt pénteken Xiao Qian kínai nagykövet és delegációja Kovács Pál klíma- és energiaügyért felelős államtitkár meghívására - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
Az államtitkár még márciusban fogadta hivatalában Xiao Qian kínai nagykövetet, amikor Magyarország energiapolitikai helyzetéről szóló beszélgetésük során erőművi látogatásra invitálta a misszióvezetőt - írta közleményében a tárca.
A delegáció tagjait Hamvas István, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója fogadta az atomerőmű üzembejárásán. A látogatáson megtekintették a IV. blokki blokkvezénylőt, a turbinacsarnokot és a reaktorcsarnokot, majd ellátogattak a 2012 szeptembere óta a vietnami szakemberek nukleáris képzésének egyik fontos helyszínéül szolgáló létesítményébe, az atomerőmű Karbantartó Gyakorló Központjába - tette hozzá az NFM.
'A nukleáris szakemberképzés ugyanolyan fontos, mint a két ország közötti kereskedelmi-gazdasági kapcsolatok szorosabbá fűzése" - idézte a közlemény Kovács Pált.
Magyarország folyamatosan kezdeményező és aktív szereplője az atomenergia felhasználásának békés céljait hirdető nemzetközi ismeretterjesztésnek és tudásmegosztásnak, jelentős részt vállal a nukleáris erőművek biztonsági követelményeinek erősítésében, emellett támaszul szolgál a klímavédelmi célok elérésében, a légszennyezettség visszaszorításában és a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésében is - közölte a minisztérium.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.