Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A PortfoLion Zrt. a DayOne Capital Zrt.-vel együttműködésben egymilliárd forint jegyzett tőkével új befektetési tőkealapot indít az úgynevezett "magvető" fázisban lévő, induló, akár még ötletszinten formálódó vállalkozások fejlesztésére – közölte a PortfoLion, az OTP-csoport kockázati tőkebefektetési üzletága hétfőn.
A két kockázati alapkezelő által folytatott befektetői tárgyalások június 1-ével sikeresen lezárultak, a befektetési tevékenység a nyár közepén indulhat meg. A PortfoLion elnök-vezérigazgatója Oszkó Péter volt pénzügyminiszter, a DayOne Capital elnöke pedig Straub Elek, a Magyar Telekom korábbi vezetője.
Az induló tőke kizárólag magánforrásból származik, így az alap működése, döntéshozatali mechanizmusa rugalmasabb, valamint számos kötöttségtől mentes például a Jeremie program alapjaihoz képest – tették hozzá.
A PortfoLion közlése szerint az OTP-DayOne Magvető Alap célja az innovatív projektek tőkefinanszírozása, olyan cégeké, amelyek elsődlegesen technológiai innováció-orientáltak, magas szakmai tudást képesek felmutatni, vagy újszerű, egyediséget megjelenítő üzleti ötlettel rendelkeznek.
Az induló vállalkozásoknak olyan üzleti vagy fejlesztési tervvel kell rendelkezniük, amely bemutatja, hogyan tudnak eljutni a tőkével néhány év alatt egy magasabb cégértéken megvalósuló befektetésig vagy egy sikeres kivásárlásig. A befektetési összegek átlagosan 50-150 millió forint körül fognak alakulni.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nagyot ment Londonban Emmanuel Macron francia államfő, konkrét megállapodásainak jelentőségét majd az idő dönti el. Hazai ellenfeleinek inkább múltbéli tevékenységük miatt van most feladva a lecke.
Az Astronomer közleményében azt írta, vizsgálatot indítottak az ügyben.