Magyarországon terjeszkedik a Grundfos

Új gyártósort adott át tatabányai üzemében a dán tulajdonú Grundfos Magyarország Gyártó Kft. csütörtökön.

  • MTI
Magyarországon terjeszkedik a Grundfos

A 3,8 milliárd forint összköltségvetésű beruházás keretében állandómágnes-technológiával rendelkező, energiatakarékos villanymotorokat és szivattyúkat előállító gyártósort állítottak be. Ez lehetővé teszi, hogy a társaság az idén 60 ezer, 2016-ban pedig 100 ezer korszerű motort gyártson, három műszakban, összesen 100 fővel. A fejlesztés már az idén 50 új munkahelyet teremt - mondta el Török László ügyvezető a gyártósor átadásán.

A új gyártósor létesítéséhez 757 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyert el a vállalat uniós és magyar költségvetési forrásokból. A 2007-ben megnyitott harmadik gyáregység után az energiatakarékos motorok gyártása az egyik legnagyobb fejlesztési projekt a Grundfos Magyarország Gyártó Kft.-nél. Ezt a terméket kizárólag Magyarországon gyártják a világpiacra.

A dán központ után Magyarországon található a Grundfos cégcsoport legnagyobb gyártóbázisa. Idén nyáron adják át a cég második székesfehérvári üzemét, így már négy önálló gyárral rendelkeznek a két városban, emellett Biatorbágyon működik a cég disztribúciós központja. A folyamatos fejlesztésekkel olyan gyártókapacitások épültek ki, amelyekkel a Grundfos által gyártott és forgalmazott valamennyi villanymotor előállítható - tette hozzá az ügyvezető.

A székesfehérvári gyár beruházási összege 17 milliárd forint, és 300-350 új munkahelyet teremt 2015-ig. Az üzemben a nagyméretű szivattyúk gyártásával a projektközpontú szolgáltatásokat bővítik.

A Grundfos Magyarország négy üzeme és a disztribúciós központ 2013 végéig 2300 embernek ad munkát Magyarországon, a vállalat éves árbevétele 2012-ben 122,5 milliárd forint volt.

A Grundfos vállalatcsoport a világ egyik legnagyobb szivattyúgyártójaként a világ 55 országában van jelen. A társaság 1012-ben 6,7 százalékkal, 22,6 milliárd dán koronára (3,03 milliárd euró) növelte árbevételét, az adózás előtti nyeresége 1,9 milliárd korona volt.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.