Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Most érdemes használt benzinkutat vásárolni, már-már diszkontáron hozzá lehet jutni: olyan is akad, amelytől a korábbinak a harmadánál is kisebb összegért szabadulna a tulajdonos. A kiárusítási hullám lassan eléri fővárosi kutakat is.
A kisebb ingadozásokkal évek óta folyamatosan csökkenő üzemanyag-kereslet miatt mind több benzinkutat dobnak piacra országszerte, csak az egyik ingatlanportálon 120 és 270 millió forint közötti áron hatvan ilyen létesítményt kínálnak. A Napi Gazdaság által megkérdezett szakemberek szerint egy-egy töltőállomáson évente legalább egymillió liter üzemanyagot kell eladni a gazdaságos üzemhez, ez azonban egyre kevesebb kútnak sikerül, van, ahol csak ennek fele vagy harmada a forgalom.
Míg a korábbi években elsősorban kisebb települések benzinkútjaira került ki az eladó tábla, mára a fővárosban, a Balatonnál, illetve forgalmas autópályák mentén is egyre több létesítményt árulnak. A határ közeli településeken pedig azért egyre több az eladó töltőállomás, mert Ausztriába és Szlovéniába is egyre többen járnak át az olcsóbb üzemanyagért.
Az árak három éve folyamatosan csökkennek, a kutak jelentős részén legfeljebb telekáron lehet túladni. Jó néhány piacra került benzinkút meglehetősen rossz műszaki állapotban van, egy részük a környezetvédelmi előírásoknak sem felel meg, ami jelentős árcsökkentő tényező.
További részleteket itt lehet olvasni.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.