Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Folytatja az intenzív terjeszkedést a Wizz Air, ezúttla Moldovát köti be hálózatába, Chisianuból Rómába és Velencébe repül szeptember végétől heti két alkalommal.
A Wizz Air két új járatot indít Moldova fővárosából, Chisinauból Rómába, illetve Velencébe szeptember 24-től. Kezdetben mindkét útvonalon heti két járat közlekedik majd – kedden és szombaton –, ezzel a moldovai útvonalakon először lesznek elérhetők az alacsony viteldíjak.
Moldova légiközlekedési piaca folyamatosan bővül, az alacsony árak még több turistát vonzanak majd az országba. Moldova elsősorban Nyugat-Európával folytat kereskedelmet, ahol ráadásul sok moldovai állampolgár is él. A szabadidős és üzleti utazók, valamint a moldovai diaszpóra örömére szolgál, hogy az új útvonal a Moldova és Nyugat-Európa közötti légiközlekedésben is elérhetővé teszi az alacsony árakat.
Jegyek a Wizz Air új Chisinau-Róma Ciampino és Chisinau-Velence Treviso reptér között közlekedő útvonalára megvásárolhatók, a viteldíjak 19,99 eurónál kezdődnek (egy útra, beleértve az adókat). „Várakozásaink szerint 60 ezren fognak utazni a Chisinau és Olaszország közti két útvonalon” – mondta Abrán György kereskedelemi igazgató.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.