EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Óriási bírsággal sújtotta az Európai Bizottság a dán Lundbeck gyógyszercéget, miután az dollár tízmilliókat fizetett számos versenytársának, hogy azok ne dobják piacra készítményének olcsóbb, generikus változatait, amivel jelentős többletterhet okoztak a fogyasztóknak és az állami költségvetésnek is.
Az Európai Bizottság szerdán 146 millió eurós (195 millió dollár) bírságot szabott ki a Lundbeck dán gyógyszercégre és számos generikus gyártóra. A bizottság azzal indokolta döntését, hogy a dán cég többek között az indiai Ranbaxy-val valamint a német Merck-kel is összejátszott 2002-ben és 2003-ban, hogy késleltessék a rendkívül sikeres citalopram nevű antidepresszáns olcsóbb, generikus változatának piacra dobását.
A Lundbeck által fizetendő mintegy 93,8 millió euró a társaság 2012-es árbevételének közel 4.6 százalékának felel meg. Az óriási bírságot napokkal azt követően jelentették be, hogy hétfőn Amerikában a Legfelsőbb Bíróság felhatalmazta a Szövetségi Kereskedelmi Bizottságot, hogy vizsgálja ki az úgynevezett pay-for-delay eseteket, melyek lényege, hogy adott készítmény szabadalma felett rendelkező társaság azért fizet a generikus gyártónak, hogy az ne dobja piacra termékét, mely jelentős áresést, így számottevő bevételkiesést jelentene a szabadalom tulajdonosának. Ez egy egyre inkább bevett gyakorlat, jelentős terhet jelent számos európai ország költségvetése számára is, hiszen egyes készítmények esetében a fogyasztók által fizetett összeg egy részét az állam fizeti gyógyszertámogatásként.
A dán gyógyszergyártó esete azonban nem egyedi, hiszen az év korábbi részében az Európai Bizottság a Johnson & Johnsont és a Novartist vádolta meg, ugyanis a bizottság szerint szándékosan késleltették a fentanyl nevű készítmény generikus változatának piaci bevezetését - írta meg a The New York Times.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken Alaszkában találkozik, hogy az ukrajnai háború befejezéséről tárgyaljanak. Az USA célja a tűzszünet és talán hosszabb távon a béke, Moszkva pedig időhúzásra akarja felhasználni a Kijev és az EU kihagyásával kezdeményezett csúcstalálkozót.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
Huszonhét év után hagyja ott a Mol Csoportot Pethő Zsolt.
A tűz átterjedt az egyik épület homlokzatára is.
Egy Wizzair-járaton fotózták le a miniszterelnököt és feleségét.