Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Milliókra büntette az Orangewayst a versenyhivatal, mert kedvezményt és fedélzeti szolgáltatásokat ígért, de nem tudta bizonyítani, hogy adott is.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Tribune Venture Európa Kft. és a Gemenc és Környéke Busz Kft. jogelődje, az Orangeways Autóbuszos Közúti Közlekedési Zrt. tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, ezért 4,45 millió forint bírságot szabott ki a vállalkozásokra. A jogelőd vállalkozás 2011. március 1. és 2012. január 24. között hírlevelében és a honlapján 20 százalékos kedvezményt, Budapest és Bécs között 1900 forintért megvásárolható buszjegyeket, valamint ingyenes fedélzeti szolgáltatásokat kínált a fogyasztóknak.
A 20 százalékos kedvezményt meghatározott napokon történő foglalásokból kaphatták meg a vásárlók, a kedvezmény tényleges megadását a vállalkozás azonban az eljárás során a felhívás ellenére sem bizonyította.
A kedvezményes árú Budapest-Bécs útvonalra szóló jegyeket a vállalkozás hírleveleiben 1900 forintért hirdette, míg a honlapján 1900 forinttól elérhetőnek tüntette fel. A GVH megállapítása szerint különbséget kell tenni a két kommunikáció között, ugyanis az „1900 Ft-ért” jelölés azt a képzetet keltheti a fogyasztókban, hogy a jegy ezen az áron mindenféle többletköltség nélkül elérhető számukra. A vállalkozás állítása szerint a fenti útszakaszra szóló jegyeket valójában hét árkategóriában lehetett megvásárolni és ezek közül az 1900 forintért megvásárolható jegyből járatonként csak minimális számút értékesítettek. Mivel a vállalkozás honlapján nem szerepelt elegendő információ arról, hogy milyen feltételekkel lehet igénybe venni a kedvezményes utazást, a fogyasztók csak a buszjegy foglalásánál tudták meg, hogy ténylegesen mennyibe fog kerülni a jegyük (attól függően, hogy az általuk választott járat mennyire foglalt).
A vállalkozás továbbá ingyenes fedélzeti szolgáltatásokkal népszerűsítette járatait (ingyenes WIFI, meleg italok) a vizsgálat során azonban nem tudta bizonyítani, hogy ezeket a kényelmi szolgáltatásokat a fogyasztók minden esetben meg is kapták.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Kényes téma lett a kormány számára, hogy mennyit költenek adófizetői pénzekből a védett személyek hivatalos külföldi útjaira.
4,6 százalékra gyorsult az infláció. Legnagyobb mértékben a háztartási energia, azon belül a vezetékes gáz drágult.
A MÁV közlése szerint a délelőtt folyamán állhat helyre a menetrend.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.